2019-08-18

Egy nap a Little Forest körül

Vagy én inkább úgy módosítanám a bejegyzés címét, hogy "majdnem egy teljes hét a Little Forest körül". Augusztus 12-én, hétfőn került sor az új variety műsor premierjére, amely sokakat a képernyő elé szegezett, de nem csak emiatt árasztották el a képek, videók és cikkek a netet, hanem a műsor promotálása és annak ismertetése, bemutatása céljából a szereplőgárda, a felvigyázó négyes, Lee Seung Gi, Lee Seo Jin, Park Na Rae és Jung So Min előbb egy rádióinterjún, majd nyilvános sajtókonferencián vettek részt. Ezek az események lassan egy hete zajlottak, de csak most jutottam el odáig, hogy rendszerezetten, bejegyzésben írhassak az egészről.


A Little Forest műsorról már korábban írtam egy ajánló bejegyzést, így most nem térnék ki ennek ismertetésére. Viszont szeretném megragadni az alkalmat, hogy a felnőttek után a műsor főszereplőit, a gyerekeket is bemutassam.

Yi Hyeon, 4 éves:


Yoo Jin, 4 éves:


Brook, 5 éves:


Grace, 5 éves:


Yi Han, 7 éves:


Ezt a kis aranyos csapatot ismerhettük meg az első két részből, amelyről a felnőttek is sok érdekességet árultak el a rádióinterjúban, valamint a sajtótájékoztatón.

A rádióinterjú:
Szeretem, hogy Koreában nemcsak hallgatni, hanem akár nézni is lehet a rádióműsorokat. Szerencsére ez a videó a YT-on keresztül is megtekinthető.





Majd egy kicsivel később a rádióstúdióból a sajtókonferencia helyszínére sietett a négy felvigyázó, ahol a sajtó kérdéseire válaszolva árultak el néhány érdekességet a műsorral kapcsolatosan. Szerencsére ebből néhány részletet le is fordítottak nekünk.


De mielőtt az elhangzottakra rátérnék, ki kell emelnem a sajtótájékoztatón készült fotósorozatot, amely Lee Seo Jin miatt nagyon szórakoztatóra sikerült, őszintén mondom, még sosem élveztem ennyire egy ilyen sajtófotós esemény megtekintését. Ugyanis a színész nem pózol, nem mutat sem kis, sem nagy szívet, hiába próbálkozott Seung Gi olyan nagyon.



Bemondó: "Kérem, photoshopoljanak egy szívet LSJ-nak."




A sajtókonferencia videói lényegében kérdésenként is elérhetőek a YT-on (1, 2, 3, 4, 5, 6, 7), de LSG MX-nek , köszönhetően egybefűzve is végigkövethető az egész esemény.


Néhány gondolat az elhangzottakból:

PD: "Kim Jeong Wook PD vagyok. A szereplőgárda és az egész stáb mindent megtett, hogy a legjobbat adhassuk a gyerekeknek, ezért kérem, nagy érdeklődéssel várják a műsort. Remélem, sokan meg fogják nézni. Köszönöm."

Amikor a műsor mögött meghúzódó szálakról, valamint a szereplő felnőttek válogatásáról kérdezték,  ekképpen válaszolt:
PD: "A háttértörténet... valójában LSG... Ahogy azt korábban elmondtam, nem túlzás azt állítani, hogy érdeklődik a gyerekek iránt. Amikor a MITH PD-je voltam, sokat beszélgettünk gyerekekről, ezért javasoltam LSG-nek, hogy készítsünk egy ilyen műsort együtt. Egy műsort, amely megadja a gyerekeknek, amire szükségük van. Ezt javasoltam neki és így kezdődött. És LSJ... Jól gondoskodott a nagypapákról a Grandpas over flowers-ben, ezért kíváncsi lettem, hogy vajon jól tud-e gondoskodni a gyerekekről is. Szerintem ezt ellenőrizhetik a műsorban. Mély benyomást tett rám. PNR a gyerekkorát vidéken töltötte, így tudja, mit és hogyan lehet játszani vidéken. Azt gondolva, hogy jól bánna a gyerekekkel, megkértük, hogy szerepeljen a műsorban. Csak akkor derült ki, hogy valójában nincs tapasztalata gyerekekkel. Ezt mondta nekünk. Ezért szórakoztató lehet, de gyorsan alkalmazkodott és nagyon jól bánt a gyerekekkel. És JSM a gyerekek rejtett mestere. Miután körbekérdezősködtünk, kiderült, hogy fiatal kora óta önkénteskedik egy árvaházban, ami igazolja, hogy nagyon érdeklődik a gyerekek iránt. És sok szakmai tudása van ezen a területen. Azt gondoltuk, szükségünk van egy ilyen személyre, ezért megkértük, hogy csatlakozzon hozzánk."

LSG-t egy egész hosszú és összetett kérdésben arról faggatták, hogy milyen érzés először* együtt szerepelnie legjobb barátjával. LSJ-nel egy variety műsorban, mennyi szerepe volt abban, hogy ő is műsor felnőttjei közé került, és hogy bármikor megbánta-e, hogy ez így alakult, valamint talán félve attól, hogy LSJ nem elég szórakoztató, a riporter arról is érdeklődött, hogy mi lesz a szórakoztató eleme a műsornak.
(A riporter talán nem emlékszik, hogy egy-egy rész erejéig láthattuk már a Lee testvéreket együtt variety műsorokban: 1night&2days, Three meals a day, Jipsabu.)
LSG: "Mit kellene megválaszolnom? Oh, LSJ beválogatásáról. [szünet] Azt gondolom, mindig óvatosnak kellene lennem, ha mondok valamit. Arra emlékeztetnek, hogy mindig legyek óvatos. Mindig. És most egy műsorban vagyok LSJ-nal... Természetesen nem mindig mentek zökkenőmentesen a dolgok, de hogy nem volt zökkenőmentes, az azt jelenti, hogy megjósolhatatlan. És a variety műsorok szórakoztató eleme a megjósolhatatlanságból származik. És nemcsak azért, mert ő és én különbözőek vagyunk. Habár a szavai egész nyersnek tűnnek, mégis figyelve arra, hogy mit mond, rá fognak jönni, hogy mindig a megfelelő tanáccsal lát el, és nem vállal nagy kockázatot. Rendkívül gondoskodó, ha a gyerekekről van szó. Ezt illetően, mivel mi a 30-as éveinkben járunk, úgy hiszem, szükségünk van egy személyre, akinek érett meglátása van. Mindent megpróbálunk, hogy a legjobbat nyújtsuk. A legjobb pillanatokból összeállított videót figyelve úgy éreztem, jól döntöttünk, amikor beválogattuk őt a műsorba. Nem lehetne mással helyettesíteni őt, nem jut más eszembe, aki ennyire őszintén tud beszélni. Nem mondhatom azt, hogy csodálatos választás volt, csak azt akarom mondani, hogy jó választás volt."

LSG: "Hallottam a gyerekek oktatására és környezetére vonatkozó véleményekről, de valójában a legfontosabb a fizikai állóképesség. Fontos megtenni dolgokat és tájékoztatni őket a jó tapasztalataimról, de a gyerekek a maguk módján gondolkodnak és nagyon friss, eredeti gondolataik vannak. Azon gondolkodtam, mennyire elsődleges jól gondoskodni róluk, ha saját családom és gyerekeim lesznek."
A műsor miatt szerzett egy bizonyítványt is gyereknevelésből: "Én akartam lenni az egyetlen, akinek van, de JSM is szerzett egyet, így az erőfeszítésem kevésbé tűnik jelentősnek. Megszereztem, mert azt gondoltam, a szülők aggódhatnak. Aggodalomra adhat okot, hogy néhány híresség vigyáz a gyerekeikre."
LSJ pedig főzésből szerzett egy tanúsítványt, ezeket a műsorban is láthattuk.





És hogy LSG milyen nézettséget jósol az új, hétfő-keddi esti idősávban sugárzott műsornak?
LSG: "Személy szerint azt remélem... A szám... Egy pontos számot akar, hogy cikket írhasson belőle, igaz? Valami matematikait."
PNR: "Miért kérdezed, ha tudod?"
Bemondó: "A vezérlőban azt mondják, hogy adják át a mikrofont a PD-nek."
PRN: "A PD-nek?"
LSG: "Mivel az SBS Szöulban van, kérem, tartsák észben, hogy a fővárosbeliek nézik. A főváros területén... Oh, óvatosnak kell lennem, ugye? Nézek más műsorokat, de szűkítsük le a főváros területére. Kérem, hangsúlyozza a főváros területe részt. A főváros területén... A főváros területén... A főváros területén... 9,9%-ot mondanék. 9,9-et. 10% fölé is mehet holnap, ha a nézőknek tetszik. De ez a PD-n múlik."
PD: "LSG 9,9%-ot mondott, nem ismerve a hétfő-keddi nézettségi adatokat..." (a PD idegességére hivatkozva nem is akar számot mondani)


Mivel már túl vagyunk a műsoron, talán meglepő adat, de ha hihetünk a számoknak, az első rész legnézettebb pillanatában  pontosan 9,9%-os nézettséget mértek. Ez annál a jelenetnél volt, amikor LSJ a kis Brook-nak adott egy mandarint.

És végezetül ekképpen zárták a szereplők a sajtókonferenciát:
LSJ: "Remélem, tényleg eléri a 9%-ot. Kérem, segítsenek Seung Ginek, hogy a műsor elérje a 9%-ot. Szerintem jobb lesz, ha a nézettségi adat magasabb holnap. Jobban szeretem a növekvő adatokat, mint azokat a csökkenőeket, amelyek előbb elérnek egy magasabb számot. Még ha nem is éri el a 9%-ot, kérem, nagyon figyeljék, így magasabb nézettséget érhet el a jövő héten. Köszönöm!"
LSG: "Tekintet nélkül a nézettségi adatokra remélem, a törekvés, amelyről a PD is beszélt, sikeresen közvetítve lesz. Ez egy variety műsor, amelyet az SBS mutat be, egy hétfő-keddi variety műsor... és egy új típusú kihívás, ezért remélem, a nézők frissnek és újszerűnek találják ezt a kihívást, amely sok izgalmat közvetít.  Ez a műsor valójában... Bár itt vagyunk mind a négyen, észre fogják venni, amikor nézik, hogy a gyerekek az igazi főszereplők. Remélem, hogy a műsor hatására a felnőttek figyelme a gyerekek felé érett lesz."
PNR: "Remélem, ez a műsor jó emlékeket jelent a gyerekeknek, valamint gyógyítólag hat és izgalmakat ad a nézőknek. Nekünk, résztvevőknek nagy emléket jelent, remélem, úgy érzik majd, mintha velünk együtt lennének. Ezzel nem csak úgy értem, hogy gyógyító erejű, hanem nehézséget is jelent. Ha együtt éreznek, 200%, hogy viccesnek tartják majd. Remélem, élvezni fogják."
JSM: "Először lesz hétfő-keddi variety műsor a drámaidőben. Hétfő-kedd a legfárasztóbb napok a hét folyamán. A nézőknek a gyerekek kedves jellemzőit akarom megmutatni a vidék gyönyörű tájaival együtt. Remélem, pihentetően hat majd, ahogy nézik a műsort. Kérem, nagyon várják."

Az eseményt a rajongói klubok is támogatták néhány finomsággal és ajándékokkal, a torta LSG rajongóinak ajándéka volt.


A rajongók kedvességét LSG is külön megköszönte:



LSG Insta: "Keményen dolgoztatok a mai nap. Köszönöm az Aireneknek, akik megünnepelték a a sajtókonferenciát."

Ajánlom a műsor megtekintését, még úgy is lehet élvezni, ha nem értitek, hogy miről is van benne szó pontosan, a lényeget enélkül is meg lehet ragadni. A gyerekek aranyosak, de fárasztó egész nap velük foglalkozni, ezt mindenki jól tudja, akinek saját gyerekei vannak, vagy legalábbis rokonának, barátjának gyerekeire vigyázott. És vajon mit mesélnének, akiknek valóban ez a hivatásuk? Óvodában, általános iskolában, de még középiskolában is ott vannak a gyerekek, akikre egész nap figyelni kell. Nem könnyű, de hálás feladat. Ezt tapasztalja meg a négy színész is, kövessük őket figyelemmel minden hétfőn és kedden az SBS csatornán keresztül. Aki pedig hozzám hasonlóan nem tudja élőben nézni, több olyan oldalt is talál, ahol online vagy letöltve tudja megtekinteni az epizódokat. Például: kshow123, kshowonline, avistaz.

Remélem, legalább a Facebook-on keresztül hétről hétre ki tudom emelni a műsor legjobb pillanatait.
Holnap folytatódik a Little Forestben töltött idő, aki teheti, nézze meg!

-----------------------
Képek: sbsnow, 1077power, jinyounggwon, 비즈트리뷴, leeseunggi.official, ajunews, sbs_forest, Dailian, sbsnow_insta, SBSfunE, star.mk, lsgkwa
Angol: TongTong, tryp, Soompi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése