2019-07-30

Little Forest augusztus 12-től

Lee Seung Gi a Jipsabu 75. részében azt mondta, hogy szeretne ő lenni az első híresség, aki karrierje során 1000 projekten dolgozott. Nos, fáradhatatlanul ténykedik, így minden egyes nap közelebb kerül ehhez az álomhoz. Legyen szó éneklésről, színészetről vagy variety-ről, minden egyes tevékenység egy kocka a nagy kirakósban. Egy újabb puzzledarabot jelenthet az SBS csatorna újonnan induló variety műsora, a Little Forest.



A műsor a koncepcióján túl az időpontválasztást illetően is az újdonság erejével hat. Az SBS-nél úgy döntöttek, hogy a hétfő-kedd esti idősávban műsorba kerülő aktuális sorozatot egy szórakoztató műsorral váltják fel, ez lesz a Little Forest. Vagyis ezt a show-t minden hétfőn és kedden koreai idő szerint este 10 órától (magyar idő szerint 15 órától) láthatjuk.

Témáját tekintve pedig főszerepet kapnak benne a gyerekek. A műsor PD-je, Kim Jung Wook elárulta, hogy a műsor ötlete akkor született, amikor a Master in the house stábjában dolgozott és szinte természetes volt, hogy az új projekthez Lee Seung Git kérje fel egyik házigazdának: "Mialatt együtt dolgoztunk a MITH-ban, úgy éreztem, nagyon érdeklődik a gyerekek iránt. Bármikor ha szünetünk volt, gyakran beszélgettünk arról, mennyire fontos a gyerekek fejlődése az országunk jövője érdekében. Lee Seung Gi vetette el a műsor magját."

A Little Forest - ahogy arra a címe is utal - a természet közelében játszódik. Maga a ház, ahol a gyerekek és a rájuk vigyázó felnőttek eltöltenek pár napot, egy Gangwondoban található környezetbarát napközi. Azon túl, hogy a természet lágy ölén áll a házikó, a berendezési tárgyai és játékai is természetes anyagokból készültek, ami jótékony hatással van a gyerekek fejlődésére. Ezek elkészítésében még Lee Seung Gi is kivette a részét.


A show-hoz hetekkel korábban várták a gyerekek jelentkezését. Végül három lány és három fiú lett a szerencsés, akik találkozhatnak és pár napot eltölthetnek Lee Seung Givel és társaival.

Lássuk, kik is a gyerekekre vigyázó felnőttek!



Kivel mással kezdeném, mint Lee Seung Givel, aki nagyon jól bánik a gyerekekkel. Ezt már fiatalabb korában is megmutatta, de elég csak a Jipsabu részekig visszatekinteni, ahol többször is kapcsolatba kerül a mesterek gyerekeivel és mindig jól bánt velük. Legutóbb pl. Jang Yun Jeong kislányát varázsolta el teljesen.


Mellette legjobb barátja, Lee Seo Jin lesz a partnere a műsorban, aki elárulta, hogy mivel nem tervezi, hogy megházasodik, így sosem volt lehetősége megtapasztani a szülőség által járó boldogságot, de amikor azt látja, hogy a barátai milyen boldogok a saját gyerekük körében, ő is szívesen kipróbálná magát ebben a szerepben. Ugyanakkor a TV-képernyőkön nem láthatjuk apaszerepet játszani, pont azért utasítja vissza ezeket a felkéréséket, mert nincs benne tapasztalata. Ennek ellenére nagyon jól kijött a gyerekkel: "Amikor elkezdődött a forgatás és megérkeztek a gyerekek, nagyon csendes volt. De végül ő terítette meg az asztalt és etette meg a gyerekeket. [...] A szereplők közül Lee Seo Jin volt, aki a legtöbbet aggódott a gyerekek biztonsága miatt és gyakran ellenőrizte őket. Bízhattunk a pedáns személyiségében."


A férfiak mellett két nő is vállalta a felvigyázó szerepét. Előbb Park Na Rae műsorhoz való csatlakozását erősítették meg, akiről  a PD a következőt mondta el: "Park Na Rae vidéken nőtt fel környezettel körülvéve. Habár már sokat szerepelt a TV-ben, még nem sokszor került kapcsolatba gyerekekkel. Azt mondta, nagyon kíváncsi a műsorra." A hölgy egyébként ismert komikus, aki a Gag Concert adásában debütált, majd számtalan más műsorban is feltűnt állandó szereplőként, házigazdaként, valamint cameo szerepekben már sorozatokban is találkozhattatok vele.


A másik hölgy Jung So Min színésznő, akinek van már tapasztalata gyerekekkel, a műsor ajánlójában az ő unokaöccse látható Lee Seung Gi karjai közt. "Jung So Min árvaházban önkénteskedett a születésnapjain az édesanyjával. Szereti a gyereket, és jól tud velük törődni. Olyan, mint egy rejtett kincs."


Ez a négy fő fogja együtt tölteni a napokat a gyerekekkel a kis erdei házban.


A műsor nagyon érdekesnek ígérkezik. Aki szeretné élőben követni, augusztus 12-től az SBS oldalán keresztül megteheti, de biztos vagyok benne, hogy - akárcsak más műsorok esetében - a vetítés után néhány órával már több helyen elérhető lesz, másnap pedig angol felirattal is megnézhetővé válik.

Kedvcsinálónak néhány kép a műsorból, illetve a műsor egyik ajánlója magyar felirattal:









-----------------
Forrás: anju114,  soompi, soompi, soompi, Wikipédia
Képek: hook_entertainment, sbsnow (Facebook), sbsnow_insta, soompi, sbs_forest, leeseunggi.official IG story
Videó: youtube
Angol: youtube + leeseunggihall

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése