2018-09-18

Rajongói találkozó Osakában 09.15-én

Miért is jó, ha nekem, a blog szerkesztőjének nincs az aktuális események napján, vagy azt követő napján elég időm arra, hogy blogoljak is? Mert a napok múlásával egyre több kép kerül fel a netre és így mindent egyetlen bejegyzésbe tudok belerakni. (Mostanában szokásommá vált, hogy mindenben keresem a pozitívumot.)

A szerencsés japánok! Idén már a második Lee Seung Gi Fan Meetingen vehettek részt, csak ezúttal nem a fővárosban, hanem Osakában. (Az első találkozóról szóló bejegyzést is megtaláljátok az oldalon.)
Elgondolkodtam, Japán miért van olyan kivételes helyzetben, hogy kétszer is rajongói találkozót rendeztek ott? Nem kell sokat kutatni a választ: a dél-koreai zenei piac egyik célországa Japán, számtalan koreai énekes próbál befutni a szigetországban is, így sokkal különlegesebb helyzetben van, mint bármelyik másik kelet-ázsiai ország. Továbbá nem feledkezhetünk el a nem régiben véget ért Produce48 műsorról sem, amivel ugyancsak a két ország közötti kapcsolatot akarták erősíteni. Hadd ajánljak egy írást pont erről a műsorról, amelyre Gabóci hívta fel a figyelmem a csoportjukban.
De a sok mellébeszélés helyett lássuk, mi is történt szeptember 15-én Japánban.

Nem tudom, hol lehetett a sajtó a szöuli indulás és az osakai érkezés idején, de alig van kép a reptéri pillanatokról.


Viszont a helyszínen már készenlétben voltak a kamerák, de gondolom, az eseményen - mint minden ilyen találkozón - megtiltották a felvételek készítését, de mindig vannak sajtómunkatársak és találékony rajongók, akik megörvendeztetnek minket pár képpel. Most is válogattam ezekből egy keveset.

A helyet ezúttal is sok-sok virágcsokorral, poszterekkel, lufikkal dekorálták. Ami nagyon tetszik nekem ezekben, hogy nemcsak a japán rajongói tábor készül, hanem más országok rajongói is. Hogy valóban van ott egy-egy képviselőjük, vagy csak a kapcsolataik révén készülnek el az ő dekorációjuk, azt nem tudom, de nagyon jó érzés lehet legalább ilyen módon az esemény részesének lenni.










A nagy rajongói csoportok nem érkeztek üres kézzel, és a végén a sok-sok élmény mellett a beszerzett relikviákkal együtt távozhattak. Ami rájuk várt: világító bot+egy 16 oldalas fotóalbum; egy fél évre szóló poszternaptár+3 db kép. A legszerencsésebbek a poszternaptár dedikált változatát kaphatták meg.




Ha valakinek kételyei lettek volna, hogy jó helyen jár-e, a színpadon a már jól ismert kivetítés fogadta az érkezőket.


A találkozó nagyvonalakban hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint a korábbi FM-ek, de mindig akad újdonság is. Az egyik, hogy a katonaságból eddig nem látott képeket láthattak a jelenlévők (és néhány fotónak köszönhetően mi is).



Számomra még érdekesebb szegmens volt a Vagabond forgatásával kapcsolatos részlet. Pár kép és egy kis betekintés a sorozat forgatására. A videót nézve nekem a Krav Maga kiképzés jutott eszembe... Ki kell emelnem, - ha valaki még nem hallott volna róla - hogy Lee Seung Gi saját maga csinálja az akciójelenetek a forgatáson, nagyon sokat készül ezekre. Persze ami veszélyes, azt biztos ő sem vállalja, meg nem is engedik neki, de valóban benne van az akcióban.
A sorozat forgatási helyszíne hamarosan áthelyeződik a tengerentúlra, október hónapot Marokkóban töltik a szereplők és a stábtagok, Lee Seung Gi is utazik, és külföldön forgat. Vajon vannak marokkói LSG rajongók is?


Azért volt Hwayugi is, és ha jól láttam, a már jól ismert játékok, a jeleneteljátszás is újra előkerült.


További rajongói felvételek és hivatalos sajtófotók a találkozóról:











Azt olvastam valahol, hogy a találkozón részt vett két idősebb hölgy is, és a pacsi előtt az idősebbeknek kijáró tisztelet jelenként, Lee Seung Gi meghajolt előttük. Ezért szereti őt minden korosztály, nagyon figyelmes, már-mát túl tökéletes.

A FM-ről kevés a videós anyag, valószínűleg - mint a korábbi alkalmon - a japánok szigorúan betartották a "ne fotózzanak!" utasítást, de talán mondhatom mindazok nevében, akik nem lehetünk ott, hogy minden egyes apró részletért hálásak vagyunk, így egy kicsit közelebb kerülhetünk a Távol-Kelethez. Habár videókat nem nagyon tudunk nézni, de van egy közel másfél órás(!) hanganyag, amely a találkozó beszélgetéseit örökítette meg. Sok sikert, aki nekikezd, koreai és japán nyelv keverékét hallgathatja végig. De talán koreaiul és/vagy japánul értő, az angolt is ismerő rajongók fordítanak le belőle pár részletet és megosztják a nemzetközi rajongókkal... Talán...

A sok-sok téma mellett 4 fantasztikus dalt is hallgattak a résztvevők, és egy feltöltésnek köszönhetően mi is:

Smile Boy (csak hang)
I'll give you all (csak hang)

Valamint egy ráadás. A Jipsabu azon részét, amikor Lee Sun Hee volt a mester, látta már mindenki? Sokunk kedvencévé vált a noraebangban hallható dal, csodálatos előadás. A japán rajongók ezt is hallhatták élőben: Although I love you (csak hang) és egy videó az Instagramon.

Ahogy minden rajongói találkozó alkalmával, Lee Seung Gi az Instagramján is kifejezte köszönetét a szép estéért:




Közös kép a rajongókkal:

Minden véget ér egyszer és Seung Ginek borzalmasan zsúfolt az időbeosztása, sietett vissza Koreába, de ezúttal a kamerák nem kerülték el őt, készültek képek Japánban...






...és megérkezése után Koreában is:





 
--------------------------
Képek: Seunggi_0113, shouxi_s, legogo0113, leeseunggi.official, seunggi.airen, LsgJapan, AIRENJAPAN_twt, zigzagzzang, sgsunylove, LSGKWA, jaseoung, sungikunn, carorusue_kaoruko, koari

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm Kati ezt a tökéletes összefoglalót.
    Minden vágyam, hogy ha személyesen nem is tudunk találkozni vele egy hasonló FM-en, de legalább kis hazánk neve ott szerepelne a felsorolt támogatók között. De jó lenne!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szép vágyálom! Nem lehetetlen, januárban már Mo. is ott szerepelt a World Airenek sorában. Hiszek benne, hogy ha folyamatosan tudatjuk a világgal, hogy mi is szeretjük és támogatjuk Seung Git, egyszer meglesz az eredménye. Bár úgy hiszem, hogy a sokszor szereplő országok Airenjei anyagilag is támogatják ezeket az eseményeket, tehát mint egy szponzornak köszönik meg nekik ily módon a segítséget.

      Törlés