2017-06-11

NJttW 9. rész - Az első sárkánygömb küldetés. Mi történt DeFaChangban?

Az első igazi küldetés! Mit (t)eszel, ha Kínában egy kínai étteremben kínai nyelvű étlapból kell rendelned?


Már így sem tűnik egyszerűnek a feladat, de Na PD tudja, hogyan tegye még bonyolultabbá. Tripitaka és kis csapata egy bizonyos ételt kell, hogy megtaláljon, ha mást rendelnek, azt is meg kell enniük. Sárkánygömb csak a kiszemelt ételért jár. 


Míg a 1night&2days során inkább azt szokhattuk meg, hogy a terülj, terülj asztalkámról sorra eltűntek az ételek, mert a sikertelen feladatok után át kellett azt adni a stábnak, most nem panaszkodhatnak arra, hogy éheznek, bőségesen megvacsorázhatnak. Sőt!
Javaslom, hogy ne üres hassal üljetek le megnézni a részt, mert már a látványtól is meg lehet éhezni. Ti melyiket próbálnátok ki, ha eljutnátok Kínába?







Majd az első küldetést egyből követi a második. Ehhez úgy gondoltam, jó, ha megismeritek a jegichagi nevű játékot. Magyar megfelelőt a szóra még nem találtam, de a játék jellegét a babzsákfocihoz tudnám hasonlítani, amikor a babzsákkal kell minél többet dekázni. Nos, Koreában ehhez egy másabb "labdát", jegit használnak, amit egyébként otthoni körülmények között is el lehet készíteni, nekem is van egy, a Koreai Kulturális Napon volt lehetőségem csinálni egyet. Én is próbálkoztam már a játékkal, de amennyire könnyűnek tűnik, egyáltalán nem az, én ha egyszer eltalálom, az már jó. Szerencsére a koreaiak ügyesebbek ebben.

Hogy kapnak-e a küldetések végén sárkánygömböt, megtudjátok, ha megnézitek a következő részt! Jó szórakozást!


----------------------------
Videó: kshowonline.com
Angol felirat: vikisubtitle.com

2 megjegyzés:

  1. Köszi Kati!Remekül szórakoztam.Azt hittem a végére kidurrannak a fiúk,nekem nem mindegyik étel jött be amit rendeltek egy párat azért megkóstolnék belőle,amúgy mind jól nézett ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, szerintem is egy nagyon szórakoztató rész. És lesz ennél jobb is!

      Törlés