2017-08-12

NJttW - Chuseok Special

Igen, igen, jól látjátok a bejegyzés címét, az egyik special rész következik.

Korábban elgondolkoztam azon, hogy ezt a részt hova is fogom beilleszteni, hogy követem-e a műsorba kerülés sorrendjét, vagy a megtörtént események sorrendjét veszem alapul. Nos, habár az eredeti sugárzás során ez az epizód később került adásba, de mivel a 17. rész előzetese a special tartalmára vonatkozott, ezért is készült el most ez a rész.
Hogy mindenki képben legyen, ugye az előző rész ott ért véget, hogy még nem érkeztek meg az új szállásra. Ezt majd a 18. rész elején láthatjuk, majd a cím kiírása után az esti történésekkel folytatódik az a rész. Hogy mi történt a kettő közötti időben, azt ebben a specialben láthatjuk. Így világos, ugye?

A Chuseok Special - azért ez a címe, mert az ünnep idején lényegében különkiadásként adták le - tkp. egy Lee Seunggi főzőshow special egyben. A menü pedig hagymaolajos ramen. 


A hagyományos ramen kap egy ki pluszt, így egy vadiúj étel keletkezik. A hozzávalók és az elkészítés módja remekül nyomon követhető a videóban, így aki kedvet érez hozzá, nyugodtan kipróbálhatja, ebben az esetben az étel sikeréről nagyon várom a beszámolókat! A ramen egy többfunkciós kínai wokban készül, de valószínűleg egy magyar fazékban is hasonlóan finomra elkészíthető.





Jó szórakozást ehhez a részhez is! A ramenhez pedig jó étvágyat! :)


És ha már a főzés került szóba, hadd hívjam fel a figyelmet egy korábbi receptre, amelyet szintén megtaláltok a blogban magyar fordításban. Ezt már néhányan elkészítették (apró módosításokkal), és amennyire tudom, mindenkinek nagyon ízlett.

---------------------------
Videó: vimeo.com
Angol fordítás: AnnMichelle

6 megjegyzés:

  1. Kati nagy köszönet a fordításért! Jó volt látni Seunggit "főszereplőként". Szeretem amikor főz, ezt is meg fogom csinálni hamarosan. Most már ebéd után vagyunk, de az én nyálképződésem is beindult, nem csak VJ-nek.
    Ugye nincsenek véletlenek? Néhány nappal ezelőtt álmomban egy boltban találkoztam Seunggival vásárlás közben. Köszöntés, egy közös fotó készítése ...és sajnos felébredtem. hihi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen! Ha elkészíted, kíváncsian várom majd a véleményed a ramenről.
      Ó, már az is valami, ha álmodban találkozhatsz vele. Hasonlóan édes álmokat minden estére!

      Törlés
  2. Köszi Kati.Hm😋.nagyon finom lehet ez a Ramen.Biztosan kipróbálom én is,mivel nagyon tésztás vagyok.A jó szakácsról pedig gondoskodott ez a videó 😁így el sem lehet rontani.😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csilla, ha lesz hozzá kedved, Te is áruld el a valóságban is olyan finom-e a rament, mint ahogy a fiúknak ízlett a videóban.
      Más: készül ám a fordítás, amit ígértem, de van benne egy szóvicc, ami nagy fejtörést okoz. Még fülelnem és keresgetnem kell nagyon, hogy rájöjjek, hogyan is adjam vissza. Még egy kis türelmet kérek!

      Törlés
  3. Kati! Elkészítettem ezt a ráment is, nem volt rossz, de nekem az előző recept alapján készült étel jobban ízlett. Valószínű, hogy nálunk nem lehet kapni jó minőségű rament. (a zacskóban lévő fűszert értem alatta)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, sok múlik az alapanyagokon. A következőkben ez itt a reklám helye: Hodong szerint (és neki azért lehet hinni, ha ételről van szó) az Ansungtangmyun a legjobb. Úgy tudom, Szegeden néhány hónapja lehetett kapni akciósan, de nagyobb városokban is valószínűleg kapható ilyesmi, csak tudni kell, hol kell keresni.

      Törlés