2018-07-08

Rajongói találkozó Szingarpúrban 07.07-én

Újabb ázsiai rajongói találkozóra került sor, így nem maradhat el az esemény összefoglalásáról szóló blogbejegyzés. A helyszín ezúttal Szingapúr!


A helyi rajongók már egy ideje készülhettek erre, az invitáló videót több, mint egy hónapja láthatták először.

 "Helló, Szingapúr! Lee Seung Gi vagyok. Valóban nagyon régen volt, hogy találkoztam veletek, szingapúri rajongók. Miután leszereltem, először a Hwayugi drámával és a Jipsabu variety műsorral köszöntöttelek titeket. De most személyesen fogok találkozni veletek, nagyon izgatott vagyok. Remélem, nagyon jól érezzük majd magunkat a rajongói találkozón. Várlak benneteket július 7-én Szingapúrban a Zepp@Big Boxnál. Viszlát, Szingapúr!"


Már megszokhattuk egy rajongói találkozót az indulás pillanatától nyomon követhetünk, most sem volt ez másként. Csodálom Lee Seung Git, hogy még ez is belefér a zsúfolt időbeosztásába, de ami fontos, és a rajongók nagyon is azok, arra időt kell szakítani. Sőt, ő maga úgy fogalmazott ezt illetően, hogy számára egy rajongói találkozó jelenti a pihenést, biztos töltődik a rajongóktól kapott energiával. Abban is biztosak lehetünk, hogy ez nem megy más rovására, ahogy mindig, 100%-ot ad bele a munkába, legyen az a Vagabond forgatása, a Jipsabu következő részeinek felvétele, vagy bármi más.

Akkor lássuk a képes-videós összefoglalót az incheoni indulással kezdve a találkozón át a visszaérkezésig.

Indulás Szöulból 07.06-án:



























Továbbiak: itt, itt, itt, itt, itt,

Érkezés Szingapúr repterére, ahol már nagyon-nagyon várták a rajongók. Kamerák készenlétben, sok-sok kép és videó, pedig alig néhány másodpercig tartott. A videókat nézve az jutott eszembe, hogy a magasabbak előnyben vannak. Néhány szerencsés már a reptéren megfoghatta Lee Seung Gi kezét - videó.



Továbbiak: itt

Mint ahogy a többi célországban, Szingapúrban is készült egy interjú, erről is van egy-két kép.
Egy kis kulisszák mögötti videó.
Egy bejegyzés alapján az egész interjú megtekinthető lesz majd a Facebook-on, már nagyon várom.










A rajongók ez alkalommal is szépen feldíszítették a rendezvénynek helyet adó épület előcsarnokát, lufik helyett ezúttal virágcsokrok jelképezték a különböző országok rajongói klubjait. Valamint most is be lehetett szerezni néhány értékes relikviát is.













És végre eljött a pillanat, amire minden szingapúri rajongó várt, és amiért más országok rajongói irigyelhetik őket, de ugyanakkor boldogok lehetünk, mert a tiltás ellenére sok-sok kép és hosszabb-rövidebb videó is készült. Rengeteget gyűjtöttem be ezekből, de kiakadna a blog, ha mindet megosztanám, úgyhogy következzék egy válogatás a rajongói találkozón készült képekből, videókból.


A nyitány a Because you're my womannel, valamint a beszélgetés elejével. Az elhangzottakról lentébb írok.



































A képek és videók mellett néhányan kommentálták is az eseményeket, ezeket is igyekeztem összegyűjteni, hogy az érdekességeket veletek is megosszam, valamint micsoda szerencse, hogy Szingapúrban angolul beszélnek, így egész jól lehet érteni a videókat is. Arra most nincs időm, hogy rendesen lefordítsam ezeket, de a lényeges gondolatokat összegyűjtöttem.

Az elején Lee Seung Gi angolul is köszöntötte a megjelent rajongókat ekképpen (videó): " Hello Szingapúr! Régen nem találkoztunk és nagyon jó újra látni mindannyiótokat. Nagyszerű emlékeim vannak Szingapúrról. Mindig vissza akartam térni ide, úgyhogy boldog vagyok, hogy itt vagyok és köszönöm, hogy itt vagytok ma. Szórakozzunk jól!"

A műsorvezető pontosan tudja a legfontosabbakat és szívből gratulált Lee Seung Ginek a 14. évfordulójához, amiről Seung Gi annyit mondott, hogy habár ez hosszú idő, ő sokkal kevesebbnek érzi, mintha csak 4 év lenne. Ez idő alatt együtt öregedett a rajongóival, és szeretne továbbra is az iparban maradni, ha mondjuk még 34 évig tesz így, a rajongói (is) már nagyszülőkorban lesznek.

Az elhangzottakat és látottakat tekintve nagyjából ugyanaz volt a felállás, mint a többi rajongói találkozón, így szóba került a katonaság is. Lee Seung Gi megemlítette, hogy most a szobában, ahol várakozott ismerős harapnivalót fedezett fel, amelyet a rajongók készítettek be számára. Ismerős volt, mert a szingapúri rajongóktól kapott levelek és csomagok mellett ezek a nassolnivalók is megtalálhatóak voltak. (videó)
A katonaságról elmondta, hogy mennyire pozitívan hatott rá, sokkal magabiztosabbá vált, fizikai állóképessége is sokkal jobb, összességében jobb emberré vált. Megjelenését, testét a műsorvezető is külön megdicsérte, szerinte sokkal erősebbnek tűnik.
Korábbi rajongói találkozók felvételei közül emlékeztek arra, amikor Lee Seung Gi és néhány másik katona egy csónakot tartanak a fejükön? Az a csónak kb. 230 kg-ot nyom, és mivel Seung Gi volt a legmagasabb, a legtöbb súly rá nehezedett.
Ezúttal is téma volt a Hwayugi, említésre került a hideg és a kabát, a két kedvenc jelenet (a 4. rész vége és a könyvtárban csókolózós), valamint volt az a játék is, amikor néhány szerencsés kiválasztottal Lee Seung Gi előadott egy-egy emlékezetes jelenetet. A hátulról ölelős volt az egyik, és ezúttal is egy fiatalember került Samjang helyébe. (videó)
Son Oh Gong szerepét szívesen formálta meg, szórakoztató volt, mivel Oh Gongnak különböző képességei vannak.  Ha Seung Ginek lehetne egy különleges képessége, az a teleportálás lenne, akkor gyorsabban és gyakrabban ellátogathatna Szingapúrba a rajongóihoz.

Persze nemcsak a korábbi sorozata, hanem ez alkalommal - mivel már hivatalos - a készülő Vagabong is szóba kerülhetett. "Egy új LSG lesz, akit látni fogtok az új drámában. Ez az első, vagy valami olyat próbálok ki, ami nem misztikus vagy varázslatos, sokkal inkább közelebb áll a valósághoz és sok akciójelenet lesz benne. Szerintem ez egy olyan sorozat lesz, ami miatt gyanakodni fogtok a valódi tettesre. Remélem, mind élvezettel fogjátok nézni, amikor befejezzük a forgatást. Kezdetben a szerepem próbálja beteljesíteni az álmát, hogy kaszkadőr legyen, ezért majd ilyen jellegű jelenetekben láthattok, de utána normális életet akar élni. Miután egy baleset történik az unokaöccsével, amely egy terrorista támadás volt és repülőgép szerencsétlenséggel végződött. Aztán elkezd kutatni a támadás ügyében és az azt körülvevő összeesküvéseket illetően. Keresi az igazságot. Minden rész tele lesz akcióval, akárcsak egy Bond film. Ne várjátok a szépfiús imidzset, mivel nem fogok nagyon jól kinézni a képernyőn. Izzadni fogok vagy sérüléseim lesznek. Ezidáig még nincs szerelmi szála a karakteremnek, nem hiszem, hogy lesz benne csókjelenet."
De a fentiekben leírtak még titok, a jelenlévők ígéretet is tettek, hogy nem mondják el senkinek... 😉
A szerep valóban kihívás számára, a testét rengeteg edzéssel készíti fel Cha Gun szerepe, minden nap 5 órát tölt az edzőteremben. A találkozó reggelén is ott kezdte a napot.
A Jipsabu variety kapcsán Lee Seung Gi elmondta, hogy az eddigi legemlékezetesebb játék az egymás arcába fröcsköléses volt, amikor Yoon Yeo Jeong volt a mester. De ugyanígy vannak számára különösen emlékezetes, kedves mesterek, mint Yoon Yeo Jeong, Cha In Pyo és Park Ji Sung. A forgatás kapcsán az is elárulta, hogy próbál nem sokat enni, mert tart attól, hogy a sok ételtől elhízik, de minden annyira finom és élvezi az evést.

Volt egy érdekes részlet is, amelyben Lee Seung Gi elmondta, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie... kinek is? Ez még mindig nem egyértelmű számomra, mert a szöveges beszámolók alapján két lehetséges eset áll fenn. 1) a leírás "Samjangra" vonatkozik, aki a színpadra felmenve előadja Lee Seung Givel a kiválasztott jelenetet. 2) Lee Seung Gi ideálja. Ez utóbbit olvasni több helyen, de ez a média ügyes fogása is lehet. Hogy milyen feltételek? Legyen hosszú hajú, 167 cm alatti, viseljen szoknyát és magassarkút, ne legyen fülbevalója, legyen természetes színű a haja, szeressen mozogni, legyen jó táncos (később ez kikerült az elvárások közül), legyen szép, ápolt körme, és ismerje a Meet someone like me c. számot. ((Közel, nagyon közel van, de csak majdnem. 😏))

Voltak játékok is, ugyanaz, mint a másik találkozón, amikor négy állomásból állt a feladat (felülés, citromevés, célba dobás, hulahopp), Seung Gi most is csak közreműködő, segítő volt ezeknél a játékoknál. A két csapat közül csak az egyik nyerhetett, de senki sem távozott üres kézzel, az ölelés csak ráadás volt.
Lee Seung Gi most is megcsillogtatta kávéfőző tudományát, frissen őrült kávészemekből készített kávét, amit egy szerencsés kóstolhatott meg. Seung Gi hozzátette, hogy személy szerint az americanot szereti a legjobban.



A szerencsés egy taiwani rajongó volt, aki a saját oldalán is megosztotta mindenkivel különleges szerzeményét.


Legutóbb 2013-ban volt szingapúri rajongói találkozó, akkor egy fiatal pár ott a helyszínen jegyezte le egymást. Hűséges rajongóként tegnap is ott voltak, és mivel a szervezők erről tudtak, felhívták őket a színpadra, hogy még egy emlékezetes napjuk legyen.


És a végére hagytam a dalokat, most is négy csodálatos dal előadását hallgathatták meg a rajongók a helyszínen, ezek:
Because you're my woman



Unfinished story


Let's go for a journey


A Smile Boyról nem találtam youtube-os feltöltést

Továbbiak: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt,

És végül Incheontól Incheonig, Lee Seung Gi biztonságosan hazaért a rajongók energiájával feltöltődve.


Továbbiak: itt, itt, itt, itt, itt,

--------------------------
Képek: leeseunggi.official, jaseoung, sedaily, webdaily, seunggiway, xiaomumu_xiaomumu, angcasy, seunggi.yeonseo, ChannelNewsAsia, cl_0907, onetvasia, CNA, Lifestyle, awittwit, Jasparina, magi2sg, mrschoi, HallySG, dorothy, legogo0113, miogkim, nglkt, pikanyan91, Shuhui, uweeklysg, brightmomentsg, alvina0818,

4 megjegyzés:

  1. Kati köszönöm, hogy egybe gyűjtve nézhettem végig a FM képeit. Nem tudom megunni, annyira csinos és jól néz ki a mi kis kedvencünk. Nem régen néztem újra a BL-t. "Kölyökként" azaz fiatlemberként kedveltem meg, és nagyon szeretem abból az időből készült fotóit is, de a mostani férfias megjelenés egészen más. Csak gyönyörködni tudok bennük. A hangja is változott, érettebb lett, bár mindig szép volt!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, de az érdem csak részben az enyém, ha az a sok-sok ember, akiket felsoroltam az oldal alján, nem készítettek volna képeket a tiltás ellenére és ezt nem osztották volna meg, én sem tudtam volna így elmerülni a rajongói találkozó anyagában.

      Törlés
  2. Katikám köszönöm a FM-ről készült beszámolód.Hát igen,most is csak azt tudom mondani,de jó is lett volna ott lenni.Sajnos nagyon messze vagyunk,hála a világhálónak Seunggi még is csak "eljön" az otthonomba és blogodnak köszönhetően értem is mit "mond".Az eddigi FM-ek mind olyan jól szervezettek,csodálom a rajongók munkáját,a sok gyönyörű virágcsokor költeményt.Nagyon sokan szeretjük kedves báját,gyönyörű hangját,tökéletes megjelenését,sorolhatnám.A szingapúri rajongók egy csodálatos estével lettek gazdagabbak és mi is a tudósítások által,gyönyörködhettünk a felvételek és képek sokaságában.Köszönöm,hogy megosztottad velünk a történéseket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! Nagyon tetszik, ahogy megfogalmaztad: "hála a világhálónak Seunggi még is csak "eljön" az otthonomba". Mennyire igaz, a sok-sok kép és videó által egy kicsit mi is az esemény részeseivé váltunk. Egyszer talán valóban lesz szerencsénk személyesen is részt venni valami hasonlóban.

      Törlés