2018-08-25

[OFF] A változás szele fúj...


Off téma, mégis olyan, ami érinti a blogot és annak jövőjét. Mert ha a blog egyetlen szerkesztőjének életében változás történik, az kihatással van a blogra is. Mielőtt bárkinek furcsa gondolatai támadnának, leszögezem, a blog nem szűnik meg, csak úgy alakulnak a dolgok, hogy valószínűleg nem fogok tudni úgy és annyit írni, ahogy azt szeretném, ahogy azt elvárnátok.

Úgy alakult ugyanis, hogy visszaülök az iskolapadba, és a célom, hogy egy újabb diplomát szerezzek. Ezt már nagyon régen elhatároztam, hogy ha minden adott lesz ehhez a lehetőséghez, nem gondolkodom, megragadom, és idén jól álltak a csillagok, mert tudtam jelentkezni a kiszemelt szakra, és - az alacsony létszám ellenére - el is indul. Már most nagyon izgatott vagyok emiatt.
Levelező képzés lesz, ami újdonság számomra, az alap- és mesterképzést is nappalin csináltam meg korábban. A munka melletti tanulás is új. Már láttam az órarendtervezetet és elsőre nem tűnik borzalmasnak, ha minden igaz, lesznek konzultációmentes hétvégéim is, de a maximalizmusomat ismerve a lehető legjobban akarok majd teljesíteni, ami csak megfelelő időráfordítással érhető el.

Tehát a sok új, ismeretlen tényező és a szabadidőm átalakulása 100%-ig biztos, hogy kihatással lesz a blogra is. Még nem tudom, hogyan, ez majd menet közben alakul ki. Abban reménykedem, hogy a híreket és kisebb fordításokat továbbra is folytatni tudom. Ha nem is az oldalon hosszabb-rövidebb bejegyzések formájában, akkor a blog Facebook-ján. Aki nincs fenn a közösségin, az se aggódjon, a jobb oldali sávban minden Facebook bejegyzésem látható kicsiben.
Az időhiány miatt a nagy projektek szünetelni fognak. (Habár ezt illetően az utóbbi időben nem voltam túl aktív, csúszok is a pad alá.) Van egy, amit már elkezdtem, és ahogy bírom, igyekszem is befejezni, de sejtelmem sincs, ez mikor lesz. Hamarosan kezdődik az új tanév, nekem különösen sok munkám van ilyenkor és az elkövetkező hetekben.

Igazából már a "visszatérésre" is megvan a terv, még tavaly a fejem adtam egy hatalmas projektre, ami valóban hatalmas és időigényes munka lesz, de egyes tényezők miatt még hozzá sem fogtam, aztán most tudom, hogy itt lesz a képzés, de talán utána. Nem árulok el róla semmi konkrétat, ha majd összejön, legyen akkor meglepetés.

Azért is osztottam meg veletek ezeket a gondolatokat, hogy tudjátok, nem ok nélkül lesz csend a blog környékén, és ha késnék egyes hírekkel, annak is az lesz az oka, hogy a tanulmányaimra koncentrálok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése