2019-06-30

Rajongói találkozó Japánban (2019.06.29.)

Ezen a hétvégén, szombaton, az Airenek szeme Japánra szegeződött. Na, nem azért, mert a Koreai-félsziget után a Japán szigetcsoporton keresünk magunknak újabb kedvenc előadót, hanem mert a mi egyetlen és igazi Lee Seung Gink útra kelt, és megtartotta a 2019-es ázsiai rajongói találkozóturné első állomását. A Vagabond Voyage első megállója Japán volt.

Ha még emlékeztek a tavalyi rajongói találkozókra (felelevenítésként a róla szóló bejegyzések: Tokió, Osaka), talán az is felsejlik bennetek, hogy más helyszínekhez képest egészen kevés volt a képes/videóanyag magáról az eseményről. Ez a szervezők kérése volt, hogy ne használjanak a nézők a műsor során kép és hang rögzítésére alkalmas eszközöket. A japánok valószínűleg nagyon szabálykövetőek, de egyes rajongók azért próbálkoztak és a gyűjteményük darabjait megosztották a neten más rajongókkal, velünk is. Ebből hoztam egy összefoglalót.






A rajongói találkozóra egy kisebb tömeg látogatott el, voltak köztük Airenek a világ minden tájáról, nemcsak Japánból. A thai Airenek pl. együtt utaztak a helyszínre.



A különböző országok rajongói csoportjai mesés csokrokkal készültek, amely remek hangulatot és egyben díszítést is kölcsönzött a helyszínnek. Ezekről a csokrokról több kép van, mint az egész eseményről, úgyhogy csak mutatóba hoztam belőle párat.

















Perro nemcsak a csokrok díszeként jelent meg, hanem gyapjúból a mását is elkészítette valaki. Egészen élethű.



Lee Seung Git természetesen egyéb ajándékok is várták, és mivel nem olyan régen volt, még a 15. évfordulóról is megemlékeztek a rajongók. Az a torta nagyon jól néz ki.







És mint minden ilyen eseményen, a rajongóknak lehetőségük volt újabb relikviákra szert tenni. Mióta van egy saját, eredeti Lee Seung Gi naptáram, tudom, hogy ez valójában mennyit is jelent.






A teremben a színpad szokás szerint a nagy eseményt hirdette, a várakozás idején pedig nem kellett a rajongóknak unatkoznia, Lee Seung Gi jobbnál jobb dalait hallgathatták, így hangolódhattak a nagy pillanatra.





Természetesen mielőtt a résztvevők elfoglalhatták volna helyüket, egy gyors próba is lezajlott, amelyről Lee Seung Gi Instagramján keresztül kaptunk helyzetjelentést. A videónak sajnos nincs hangja.





Hogy pontosan mi zajlott bent, arról keveset tudunk. Amiről írtak a különböző felületeken:


 - Vagabond: Vagabond Voyage a turné elnevezése, így természetesen a sorozatról tudhattak meg néhány apróságot a rajongók. Pl. a szőke Cha Dal Gun Lee Seung Gi ötlete volt, mivel a való életben nem festené be a haját, habár gyorsan megkérdezte, hogy mit is gondolnak erről a rajongók. A reakciók alapján ígéretet tett, hogy Lee Seung Giként sosem lesz szőke.
Illetve volt egy zuhanyzós jelenet is a sorozatból, ahol megmutatkozott Lee Seung Gi szépen kidolgozott teste, de saját bevallása szerint a vetítésen látható izomzat ahogy jött, el is tűnt.
Cha Dal Gun és Go Hae Ri kapcsolata nem lesz felhőtlen, romantika és harc is lesz köztük. (talán eleinte nem jönnek ki egymással, majd utána kialakul a szerelem is?)

- Játék, Produce Lee Seung Gi: akik a Facebook-on is követnek, találkozhattak a megosztással, hogy mi is adjunk választ a kérdésekre, hogy mely a kedvenc karakterünk, LSG albumunk, variety show-nk, stb. Nos, egy hasonló felmérés eredményét közölték az FM-en is, de LSG-nek előtte meg kellett tippelnie, vajon mi volt a rajongók többségének választása. A kedvenc karaktert eltalálta, ez Son Oh Gong a Hwayugiból. A kedvenc album is telitalálat, a Forest c. 5.5 album, de második helyen végzett a Tonight. LSG számára ez támpont, hogy milyen zenét szeretnének hallani a rajongói, így figyelembe veszi az eredményt a következő albumán dolgozva. A kedvenc variety-t viszont nem sikerült helyesen megtippelnie, ugyanis Seung Gi választása a New Journey to the West volt, de a rajongók többsége a 1night&2days-t tartja a legjobbnak.











Egy meglepő momentum volt a jelenlévők számára, amikor Lee Seung Gi nem a színpad irányából, hanem a nézők között átsétálva tért vissza egy ruhacsere után.


Mire lenne egy Lee Seung Gi rajongói találkozó dalok nélkül? Nos, ezekről (egyelőre?) nincs videófelvétel, viszont hangfelvétel igen. És ez most különösen lényeges, ugyanis hiába hallottuk már ezerszer a Because you're my womant és a többi dalt, most egészen más volt az előadás, ugyanis a rajongói találkozó apropóján át lettek ezek dolgozva. Akár hisztek, akár nem, számomra olyan érzés volt, mintha most hallanám először a dalokat. És ebben a változatban is nagyon tetszik a Delete és a Smile Boy is. Bár ez utóbbi bármilyen formában jöhet.

Because you're my woman:

Return:
Delete:
Smile Boy:
Let's go for a journey:


Az FM legvégén a szerencsések összeállhattak egy közös csoportképre is Lee Seung Givel:



A japán rajongók egy újabb felejthetetlen napot élhettek át, amikor közelről láthatták, hallhatták kedvencüket. Ez egy remek alkalom arra, hogy kölcsönösen kifejezzék egymás iránti tiszteletük, szeretetük és köszönetük. Én köszönöm a rajongónak, akik megosztották a képekeit, videóikat (felhasználónevük az oldal alján felsorolva), hogy mi, akik oly távol vagyunk és legfeljebb csak álmodozhatunk arról, hogy valaha élőben lássuk, halljuk Lee Seung Git, ily módon egy kicsit megleshettük, hogy mi történt a rajongó találkozón.



-----------------
Képek: leeseunggi.com, 6sj_syk, zigzagzzzang, leeseunggi.fm.thaiairen, AIRENJAPAN_twt, hiromi_nu, LSGJapan, LSGKWA, rosegarciafab, ii_yukiko_ii, simba_v._.v, excitingseunggi, leeseunggi.official, choiseungjp, happiness_18884, lsg_airen_ching, weibo, yoda8kirin, goochokipanten, lsg_airen_ching, jb.seunggi
Információk: tryp, 4everlsg_AYA

1 megjegyzés:

  1. Köszönöm Kati! Nagyon igényes összeállítás. Igen, mi messze vagyunk, de jó látni,hogy a közelében élők milyen szeretettel veszik körül. Nagyon jó képeket válogattál. Perro gyapjúból hatalmas ötlet, szerintem LSG is nagyon örül neki. (Nyilván Perro is)

    VálaszTörlés