2020-05-24

A közösségiről - 21. hét

Nem túl látogatott ez a heti rendszerességű rovat (jelenleg az egyetlen rendszeres dolog a blogon), de én is szeretem egyben látni a heti eseményeket, így folytatni fogom.

Airen storage
A kedd és csütörtök mindig tartogat számunkra valamit az Airen storage-ben és mióta megoszthatóvá váltak a tartalmak, én is szívesebben hívom fel a figyelmet ezekre. És hogy mindenkihez (tehát azokhoz is, akik nem regisztráltak a honlapra vagy még nem teljes jogú tagjai) eljusson, a legcélszerűbb, ha a Tryp blogjában lévő bejegyzéseket osztom meg a Facebook-on és itt is.
Kedden az új képek készítésének kulisszái mögé nézhettünk be, míg csütörtökön 2010-be repültünk vissza a koncert idejére és HD minőségben láthattuk-hallhattunk az I love you from now on c. számot. De ennyivel még nincs vége, ugyanis a péntek dupla meglepetést tartogatott. Előbb már a vasárnapi Jipsabura hangolódhattunk, miként LSG az I believe c. dalt gyakorolta, majd - folytatva a visszatekintést - a 2010-es koncerthez kapcsolódó képekben gyönyörködhettünk. Nektek nincs olyan érzésetek, hogy halljátok az elhangzott dalokat a képeket nézegetve?

LSG Insta
Ugye milyen öröm, amikor kedvencünk posztol a saját Instagramján?
És a KB reklámot is megosztotta, megér egy újabb megnézést, nem igaz?

KB reklámfilm
A CF forgatásához kapcsolódóan az ott segédkező(?) hallgatók nemcsak megfigyelőként voltak jelen, hanem kihasználva a lehetőséget, képeket, mi több, egy villáminterjút is készítettek Lee Seung Givel. Ez utóbbi magyar fordítása elérhető a blogban.
A reklámnak azóta már a 30 másodperces változatát is megnézhetjük (kevésbé izgalmas, mint a teljes hosszúságú).

Master in the House
Lee Seung Gi és a Because you're my woman. Egész nap tudnám hallgatni: https://www.instagram.com/p/CAT95iBASyK/
Ahogy ezt a zongorajátékot is (a 2. videó): https://www.instagram.com/p/CAUDfK6HnA_/

És az e heti résszel folytatva jobbnál jobb videókat lehet nézni:
A kedvencem: Shin Seung Hoon & Lee Seung Gi - I believe (annyiszor meghallgattam, hogy a böngésző már automatikusan felkínálja)
https://www.youtube.com/watch?v=76KCKSI67qw
Így készül a Jipsabu új dala és a végeredményt is hallhatjuk: https://www.youtube.com/watch?v=_P2UOFVy1oI
A Because you're my woman új verziója: https://www.youtube.com/watch?v=Ybzsf-VqHzU
Ez a rész tele volt jobbnál jobb előadásokkal és Shin Sung Rok emlékeztetett arra, hogy egyetemista koromban mennyire kedveltem a musicaleket: https://www.youtube.com/watch?v=J34INrHRGpg
Videók az erdei koncertről: https://www.youtube.com/watch?v=4j5UQc1xcPs
https://www.youtube.com/watch?v=xCW5cttgiWk
https://www.youtube.com/watch?v=ONbShh9sIlw 

Egyéb
A Twitteren találtam ezt a LSG bingót, nekem nagyon tetszik. https://twitter.com/taranua2/status/1264112817281462273
A meghatározások (bal felső sarokból kezdve):
- voltál LSG koncerten
- vártad már LSG-t reptéren
- láttad a The King 2 Hearts-t
- megölelted LSG-t
- láttad a Brilliant Legacy-t
- láttad a Hwayugi-t
- vettél már magazint (LSG miatt)
- kezet fogtál vele
- voltál már rajongói találkozón
- megvan neked LSG aláírása
- LSG a képernyőképed
- megvetted LSG albumát
- láttad a Gu Family Book-ot
- vásároltál a rajongói termékek közül
- közös képet készítettél LSG-vel
- láttad LSG minden filmjét
- láttad a Vagabond-ot
- láttad a Jipsabu minden részét
- várod az új albumot
- szeretnél Perro-val játszani
- láttad a My Girlfriend is a Gumiho-t
- hallottad LSG dalait
- találkoztál LSG-vel
- láttad a You're all surrounded-et

Psy egy régi, 2003-as képet osztott meg az Instagramján https://www.instagram.com/p/CAjdLQVAVnA/, amelyet a Soompi is megemlített egy írásában.

Zanzajáték
A héten eszembe jutott egy játék, amit az iskolában egy-egy helyettesítés alkalmával a diákokkal játszottunk és nekik nagyon tetszett. A lényeg, hogy valamilyen alkotást (mi filmekkel és könyvekkel játszottuk) hat szóban kell összefoglalni, a többieknek pedig ezt kell kitalálnia. Arra gondoltam, hogy Lee Seung Gi filmjeit, sorozatait, variety-jeit is megpróbálhatnánk csupán hat szóval leírni. Ötleteljünk! Hozzászólásban írjátok meg a saját zanzásított tartalomleírásotokat és közösen kitaláljuk, hogy melyik sorozatról, stb. van szó. Ugyanahhoz több hat szavas mondat is készülhet.
A hét folyamán eddig három leírással próbálkoztam meg, egyik sem volt túl nehéz, mindet sikerült kitalálni.
1. Fél életem odaadom, hogy velem lehess.
2. Esőben, hóban, szélben barátságból szerelem lett.
3. Európai utazás kellemes társaságban némi nehézséggel. (segítség: nem sorozat)
Várom a további hatszavas összefoglalásokat. Akár dalokkal is lehetne játszani, de az már nagyon nem kezdő szint.

4 megjegyzés:

  1. Kati! A Shin Seung Hun mesternél tett látogatását a Jipsabu csapatnak nagyon élveztem.
    A LSG Bingót kettővel egészíteném ki:
    - LSG a képernyőképed ✓
    - megvetted LSG albumát ✓

    Nekem nagyon tetszik az összefoglalód. Ha időd és kedved van hozzá, folytasd még! Fighting!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a megerősítést, hogy szükség van az összefoglalóimra. :)
      A pipák a bingónál a saját "találataim" jelölik, de ha jobban belegondolok, LSG-hez kapcsolódóak a képernyőképeim is. A laptopomon a Time we have spent together dalszövege van (amikor mások látják, mindig azt kérdezik, hogy tudok kínaiul???), a lezáróképernyőn pedig a Vagabond, de a mobilom lezáróképernyője is Hwayugi kötődésű. Akkor tehetek oda is pipát? Vagy egészítsük ki egy újabb mezővel: LSG dala a csengőhangod ✓. :)

      Törlés
  2. Oda is tehetek pipát én is. Csengőhangom a Long Day.

    VálaszTörlés