2017-11-14

A nap képei

Egy személyes megjegyzéssel kell kezdenem: nagyon jó napom van.😊 És ezzel valószínűleg minden Lee Seung Gi rajongó így van.

A reggeleim része, hogy Lee Seung Gi dalait hallgatom készülődés közben, az elmúlt két hétben pedig rászoktam arra, hogy néhány percet adok magamnak, hogy a közösségikre is ránézzek a friss információk miatt. A mai böngészés külön örömmel zárult, ugyanis Lee Seung Gi szerepel az @star1 Magazine decemberi számának címlapján.




A november 20-án megjelenő lapban természetesen lesz interjú és képek is. Ez utóbbiból ízelítőt is közöl a magazin:



Az exkluzív interjúban többek között olvashatunk majd arról, hogy Lee Seung Gi milyen változást tapasztalt a személyiségében, amíg katona volt, elmondta, hogy részt vett mindenféle kiképzésen és tréningen, még azokon is, amik nem voltak kötelezőek számára, hogy minél többet megtapasztalhasson katonaként.
Természetesen szó volt a Hwayugiról is, amire azért esett a választása, mivel a forgatókönyvet nagyon szórakoztatónak találta. Mivel már dolgozott együtt a forgatókönyvet író Hong nővérekkel, teljesen megbízik bennük. Továbbá úgy érzi, hogy Sun Oh Gong karaktere olyan, amit jól meg tud formálni.

És ez az pár gondolat átvezet minket a másik fontos mai hírhez, nemcsak megkezdődött a Hwayugi forgatása, hanem ma Lee Seung Gi is a kamerák elé állt. Egy (vagy több?) jelenetet Namsam területén Myeongdongban vesznek fel...


...és az egyik stábtag az alábbi képet rögzítette és osztotta meg a világgal:


A forgatás fárasztó lehet mindenki számára, ugyanis valószínűleg egész éjjel dolgozni fognak...

És ha már sorozat: emlékeztek a plakátokra, amiket a LSGKWA helyezett el Szöul metróállomásain, hogy ezáltal is köszöntsék a leszerelő Lee Seung Git, valamint tudassák a (nagyvilággal) a hírt? Nos, az üdvözlő plakátokat a Hwayugit hirdető képek váltották fel, tehát mindenki készüljön fel, mert december 23-tól "minden hétvégén Lee Seung Gi nap lesz! Nézzétek a Hwayugit!"



-----------------
Forrás: SBS News, Twitter
Képek: Twitter --> @star1, k611116, hwayugi.drama, zigzagzzang, lsgkwa

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó volt olvasni ezeket a híreket.Most pár napja volt egy pici csend,de szerintem a mi kedvencünk nem tétlenkedett,akad munkája bőven.Fotózások,interjúk és most már elkezdődött a forgatás is.Nagyon várom dec.23-át.Természetesen a holnapi napot is.Biztosan nagy fogadtatása lesz Seungginek.Köszi az összefoglalót Kati.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nemzetközi rajongók is nagyon hiányolták a friss híreket, de én úgy gondolom, a csend nem azt jelenti, hogy nem történik semmi, és íme, látható az eredmény, lesz interjú, vannak képek, készül a sorozat. LSG valóban a munkára koncentrálva hasznosítja a sok-sok energiát, és mindenhol aktív, mindenhol ott van, hogy "megbetegítse" a rajongóit.

      Törlés