Lee Seung Gi levele - 2017.11.01.

Kedves Rajongók!

Azt hiszem, Lee Seung Gi sokat gondol a rajongóira, így nemcsak a leszerelése napján szemtől-szemben köszönte meg a jelenlévőknek a támogatást, hanem másnap, november 1-én egy levelet küldött a honlapjára. Sok-sok gondolatát osztotta meg velünk, valóban hosszúra sikeredett ez a levél. Nagyszerű és lelkes rajongóknak köszönhetően két változatban is elérhetővé vált az angol fordítás, én a kettőt egybevetve ma elkészültem a magyar fordítással. (Elnézést, hogy egy kicsit megvárakoztattalak titeket!)

Ez minden rajongónak szól. Íme!

Mindenki, itt Lee Seung Gi, aki visszatért mellétek^^

Nagyon régen volt, hogy innen üdvözöltelek titeket. Mindenki biztonságosan hazaért tegnap?? Nagyon aggódtam, mivel hirtelen hidegre fordult az idő.

Plakátokat készítettetek és este óta vártatok. Még csak nem is egy családtagotok leszereléséről volt szó, de mindannyian szenvedélyesen gratuláltatok nekem. Köszönöm a hazai és a külföldi rajongóknak, valamint Deoksang 3-ri lakosainak. ㅎㅎㅎㅎ

Tegnap, mielőtt elhaladtam az őrszoba mellett, sokat gondolkodtam azon, mit kellene mondanom. De a riporterek jelenléte miatt váratlanul nagyon ideges lettem, így azt hiszem, nem mondtam túl sokat.

Ezért írok nektek november 1-én, mint a teljesen civil és tartalékos katona Lee Seung Gi.

Akárcsak tegnap, sokan eljöttetek, hogy lássatok, mint amikor először léptem be a nonsani kiképző központba. Még élénken él az emlékeimben. 

A sereg, ahova meglepően nyugodtan és könnyedén beléptem, keményebb volt, mint gondoltam. ㅎ
Az első napon sorban, egymás mellett fekve a társaimmal, akik velem együtt csatlakoztak (természetesen a korkülönbség kb. 10 év volt), kábán bámultan a vörös éjszakai fényt, azt hiszem, úgy két órán keresztül.

Szellemi tréning. Szoros rendgyakorlat. Lövészet. Egyéni harc, stb. Ahogy elvégeztem ezeket a kiképzéseket, egyiket a másik után, és idővel hozzászoktam, máris eljött az ideje a beosztásnak, ami egy újonc legnagyobb gondja. Melyik területre kellene mennem és milyen beosztásban kellene eltöltenem a katonai szolgálatomat?
Mindenki azon imádkozott a saját istenéhez, hogy legyen olyan szerencséjük, hogy valahol az otthonuk közelében szolgálhassanak.

Ezzel az előérzettel közeledett a kiképzést záró ünnepség és a hely, amelyet megjelöltem nem volt más, mint az SWC, ami különleges erőkként is ismert.
Az volt az első alkalom, hogy a különleges erőkről hallottam. Semmit sem tudtam róla, milyen feladatokat lát el az egység, ezért nem voltam túlságosan nyugtalan.
Ahhoz, hogy valaki az egység tagjává váljon, sikeresen kell teljesíteni a légi kiképzést és más kiképzéseket, amikről sosem hallottam azelőtt a nonsani kiképző központban. Amikor megtudtam, hogy ez egy különösen intenzív és titokzatos egység egy völgyben elrejtve, azt kérdeztem, van-e rá mód, hogy egy másik egységhez jelentkezzek, mert nem hiszem, hogy meg tudom csinálni a tériszonyom miatt. De a seregben engedelmeskedned kell a parancsnak. Emellett a számítógépes rendszer alapján nem volt oka a változtatásnak. Így tele félelemmel a kijelölt különleges erők 13. légiegységének szolgálatába kerültem.

De a jövő megjósolhatatlan. A seregbeli életnek és a kiképzéseknek köszönhetően felülkerekedtem a félelmemen. Azt látva, hogy izgatott lettem az intenzív kiképzés miatt és a pillanat, amikor legyőztem a félelmem, lehetőséget adott arra, hogy ébresztőt fújjak magamnak, hogy visszatekintsek az eddigi életemre.

Megtanultam a testemmel és az elmémmel, hogy mi a fontosabb. Nem az számít, hogy hol, hanem sokkal inkább fontosabb, hogy kivel teszel meg valamit. És a mit nem ugyanolyan fontos, mint a hogyan.

Szerintem a huszonéves LSG tisztán tudta, hogy mit tud és mit nem tud megtenni. Amikor a dolgok bonyolulttá váltak, szünetet kellett tartanom. Ha kimerültem, levegőhöz kellett jutnom.
De az SWC-ben szolgálva a harmincéves LSG azt érezte, túl elnéző voltam magammal, amikor huszonévesen azokat a pillanatokat nehéznek vagy kimerítőnek gondoltam. Most úgy gondolom, rendben lett volna, ha egy kicsit tovább megyek, mielőtt pihenek.

A hosszútávú menetelés során egy meghatározott időt kitűzni és aztán megpihenni az úton az egyik módszer. De ha távolsági célokat tűzünk ki, nem számít mennyire nehéz folytatni, nincs megállás, amíg a célt el nem érem.

Természetesen voltak olyan félelmek, mint az éjszakai menetelés során elesni a nehéz terep miatt, térdfájdalom, görcsök a combban, mintha tűk százaival akupunktúrás kezelést végeznének, viselni a vérfoltos katonai nadrágot, mintha kitüntetés lenne, vagy az olyan érzések, mintha a vállak összetörnének. Habár vitában álltam magammal, hogy rendben van-e így túlvállani magam, a következtetésem az volt, hogy ha nem megyek megállás nélkül a végső pontig, nem nyerem vissza az erőm, bármennyit is pihenek útközben.

Minden nap hólyagok voltak a lábamon, így volt egy tűm, amivel számtalanszor megszúrtam a talpam, majd továbbmentem, ezt ismételve újra és újra. Elalvás előtt azon gondolkodtam, hogy másnap nem leszek képes újra járni. De négy óra alvás után újra magamhoz vettem a katonai felszerelést és vettem egy nagy levegőt. Amikor befejeztem a menetelést, azt latolgattam, pontosan miért is tettem ezt és hogy voltam képest megcsinálni.

A következtetés, amit levontam, hogy mindez azért volt lehetséges, mert valóban végig akartam csinálni a bajtársaimmal együtt. Ha valamit lehetetlen egyedül megcsinálni, lehetségessé válik a mellettem lévő emberek őszinte szíve és támogatása miatt, akik együtt akarják megcsinálni.

A leszerelésem előtt sokan beszélgettek velem. Azt mondták, a leszerelés után pihenjek, töltődjek fel, és utána kezdjek el dolgozni.
Habár ez teljes mértékben érthető, de máris tele vagyok energiával, és ezt az egészséges energiát arra akarom használni, hogy jól csináljam a munkám.
Tudom, hogy a rajongók között is vannak, akik aggódnak.

De mostantól én döntök, hogy mit fogok csinálni fontossági sorrendbe téve, hogy mit akarok és mit tudok a legjobban
És minden ilyen pillanatban a velem lévő emberek lehetnek hírességek, akikkel együtt dolgozom, kollégák, vagy stábtagok. De ugyanúgy lehetnek a családom, a családom az ügynökségnél, barátok és rajongók is.
Azon gondolkodom, milyen boldog lennék, ha ezek az emberek velem lennének, lelkesítenének, így azon dolgozhatnék, amin akarok.

Nincs sok tehetségem az íráshoz, attól tartok, túl sokat írtam ok nélkül. ㅎㅎㅎ

Személy szerint remélem, hogy az a kívánságom, hogy a képernyőn keresztül üdvözöljelek titeket, az év vége előtt teljesül. Addig amíg visszatérek a TV-re, kérem, mindenki gondosan őrizze meg az erejét. ^^ ㅎ
Bizonyítom nektek, hogy nem hazugság volt, amikor azt mondtam, annyit láttok, hogy belebetegszetek, belefáradtok.ㅎㅎㅎ

Szívem mélyéről még egyszer köszönöm minden rajongónak, akik vártak rám. Mindannyiótoknak sok boldogságot kívánok.

Szeretlek titeket.



--------------
Angol fordítás: Elise Min, Tryp