[OFF] Koreai-magyar országismereti tábor, Lakitelek, 2019.08.25.-09.01.

Előre is elnézést kérek minden rajongótól, de off-témájú bejegyzés következik.

Facebook-on jeleztem, hogy én is azon szerencsések között voltam, akik részt vehettek a nyár utolsó hetében Lakiteleken megrendezett koreai-magyar országismereti táborban, és habár nem érkezett olyan visszajelzés, hogy bárki is szívesen olvasna az élményeimről, én most mégis megírom eme bejegyzést. Leginkább két indok vezérel:

1. Érdekes lehet azok számára, akik majd valahogy idejutnak az oldalra, de a táborban nem tudtak ott lenni, mégis kíváncsiak arra, mi is történt az egy hét során. Talán épp a poszt miatt kapnak kedvet ahhoz, hogy jövőre ők is jelentkezzenek?

2. Szeretném megörökíteni ilyen formában a tábori élményeket, szóval tekinthetjük úgy is, hogy nyilvános naplót írok.

Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha a legeslegelején kezdem.

Honnan értesültem a táborról

A személyes közösségi oldalam nem igazán használom, annál inkább vagyok érdekelt szakmai felületeken és az érdeklődésemnek megfelelő oldalakon. Afféle passzív megfigyelőként több koreai tematikájú oldalt is követek és ezek közül egyiken, a Koreaiul Tanulók Közössége / 한국어동호회 oldalon láttam a felhívást a lakiteleki táborról. 

Hogy kerültem be a táborba

Mivel a helyszín nincs túl messze a lakhelyemtől és csábító volt a felhívás, gondoltam, adok magamnak egy esélyt. Portfólión már túl voltam, az államvizsga még előttem volt, de sikeresen megírtam a beugróként kért kb. egy oldalas esszét, "Mit tudok a Koreai-félszigetről?" címmel. És vártam.

Voltak aggodalmaim, mert úgy értesültem, elsősorban egyetemistákat vártak - végülis aktuálisan én is az voltam a pályázat benyújtásának idején - és a felső korhatárt 35 évben szabták meg. '87-esként még ebbe is belefértem. Majd egy szép napon... khm, éjszakán jött az értesítés: "Ezúton értesítem, hogy pályázata pozitív elbírálásban részesült, felvételt nyert a koreai-magyar országismereti táborba." Juhú!!! Egy akadály kipipálva, de egy másikkal kellett szembenéznem. Tudtam, hogy az időpont nagyon rossz nekem. Iskolában dolgozom, aki hozzám hasonló cipőben jár, tudja, hogy nem szeptember 1-jével kezdődik a tanárok munkája. Főleg nem a tankönyvfelelősöké.

Hogy telt a nyár

Csak egy pár szót arról, hogy a tábor érdekében (illetve már a tanulmányaim, a konzultációk, gyakorlatok és vizsgák miatt, amikre elmentek a szabadnapjaim) munkával töltöttem az egész nyarat, hogy az utolsó hetet kivehessem. Ígéretet tettem, hogy a tankönyvek osztásra kész állapotban lesznek, mielőtt indulok, és kemény menet volt, de sikerült 7 nap alatt bevételezni az összes tankönyvet és diákonként csomagolni, hogy visszatérve könnyedén kioszthassam. Nagyon örülök neki, hogy az iskolavezetés részéről is engedélyt kaptam, hogy ne az iskolában legyek, amikor egyébként már mindenki ott van (a diákokat leszámítva).

Indulás

Talán furcsán hangzik, de ez volt életem első táborozása. Gyerekként valahogy kimaradt az életemből. Emlékszem, hogy a szüleim ajánlgattak ilyen-olyan táborokat, de én nem akartam menni, jó volt nekem itthon. Most viszont menni akartam, mert Korea volt a tábor főszereplője. Nem tudom, hogy valaha kijutok-e Dél-Koreába, de úgy hiszem, minden egyes koreai tematikájú esemény közelebb visz a Távol-Kelethez.

Vonattal utaztam Lakitelekre, mivel ez volt a leggyorsabb és legkényelmesebb megoldás, de utólag már vannak kételyeim. Aki nem ismerné a települést  (én sem ismertem eddig), a vasútállomás és a tábornak otthont adó Népfőiskola között kb. 4 km a távolság.

És miután kb. 1 km után elhagyod az áthúzott Lakitelek táblát, a 44-es út túloldalán már nincs járda. És igen, én gyalog terveztem elmenni a Népfőiskoláig. Őrültség volt! Nem javaslom senkinek sem, az út szélén, erdős terület mellett kell menni, folyamatos a forgalom. Ha ma indulnék, tájékozódnék, hogy a központból induló buszok közül melyik áll meg a Népfőiskola megállónál, vagy szerveznék magamnak fuvart.

Kalandos úton, de szerencsésen megérkeztem.

A helyszín és ellátás

Mint említettem, a tábornak a Lakiteleki Népfőiskola adott otthont. A komplexum megközelítőleg 4 hektáros területen terül el, de ennek csak egy része van beépítve, jelenleg is folynak további építkezések a területen. Mind az órák színhelye, mind a szállás a Népfőiskolán található. Csakhogy aki hozzám hasonlóan először járt a Népfőiskolán, sejtelme sincs, merre lehet a szállás. (Ha véletlen a szervezők részéről is olvasná ezt valaki - ez kimaradt a tábor utáni értékelésemből - , szeretném jelezni, hogy tanácsos lenne, ha valaki mondjuk a főbejáratnál útba igazítaná a táborozókat, mert az "abba az irányba kell menni", nem volt elég információ. Köszönöm!) Csak annyit tudtam, hogy 2-3 ágyas kollégiumi szobákban leszünk elszállásolva. Hm, kollégium? Én egy iskolai kollégiumhoz hasonló épületet képzeltem el, kis szobákkal, minimális berendezéssel, folyosó végi közös zuhanyzóval, mosdóval. Ehhez képest itt jött az első meglepetés! Nem hogy kollégium, hanem egy rendes fogadó várt minket. Kincsem Fogadó a neve, egy új építésű, két szintes szállás, ahol az igényeknek megfelelően felszerelt szobák vártak ránk.

Kincsem Fogadó

A koreások a 2. szinten voltak, ahova a képekkel színesített lépcsőházon keresztül vagy lifttel lehetett feljutni. Én egy háromágyas szobába kerültem, ami elég tágas volt: az ágy mellett kis komód, a szobában asztal, egy szék, TV magyar és külföldi csatornákkal, a fürdőben zuhanyzó és WC, valamint a hotelekben megtalálható kis szappan és mini tusfürdő, az előtérben pedig szekrény és fogas. A frissen húzott ágynemű mellett még tiszta törülköző is várt. És minden egyes szoba saját légkondicionálóval rendelkezett. (Habár mi inkább a nyitott ablakot választottuk, ami előtt szúnyogháló is volt.) Ki várná ezt egy állítólagos "kollégiumtól"?  A szállással nagyon elégedett voltam, még nagyon erős wi-fi is elérhető volt, csupán az ágyat találtam kissé keménynek. A sajátom puhább annál.
A háromágyas szobán végül csak ketten osztoztunk, valaki sajnos nem tudott eljönni. A szobatársam egy nagyon kedves lány, aki elviselte a kis hülyeségeimet, motyogásaimat, sokat beszélgettünk az egy hét során.

 

Ilyen faragott mintás székeken ültünk a vendéglőben.

Az étkezéseknek a Tisza Vendéglő adott otthont, ahol - akár csak a menzákon - a kis tálcát a kezünkben tartva vihettük egy kiszemelt asztalhoz az aktuális ételeket. A reggeli pazar volt, svédasztalos, amikor a különféle felvágottak (legalább 5-6-féle) és téliszalámik között mindenki megtalálhatta a kedvencét, amit normál, sajtos vagy teljes kiőrlésű péktermékkel fogyaszthatott, paprikával, paradicsommal kísérve, vajjal, sajttal, de volt virsli és rántotta is, valamint kétféle müzli és joghurtok. És hogy mindenki felébredjen, kávé és tea várta a még álmos táborozókat. Az ebéd és vacsora főtt ételt jelentett, amihez szinte mindig járt valamilyen savanyúság és/vagy gyümölcs (barack, szilva, dinnye, stb.), illetve kétszer sütit is kaptunk az ennivaló mellé. Nyam-nyam. A tábor szervezője azt mondta, hogy menzajellegűek az ételek, de nekem nem volt vele különösebb problémám. Nem Anyu főztje, és egy kissé válogatós vagyok, így nem fogyott el minden, de nem is haltam éhen, meg lehetett enni. Amit nem szeretek, abból nem vettem, viszont amikor a kedvencem volt, nagyon jól laktam köszönhetően a konyhás néninek, akit megkértem, hogy ha lehet, adjon nekem több rizst. És megjegyezném, hogy lehetett kérni vegetáriánus, vegán és gluténmentes étrendnek megfelelő ételeket is, de ezt előre jelezniük kellett az érintetteknek.

Az óráknak a Széchenyi épületnek nevezett épület egy (egyetlen?) nagy terme biztosította a helyet. A közösségi programok többségét (filmvetítés, könyvbemutató, tábornyitó és -záró összejövetel) is itt tartották meg. Számomra nagyon kellemes volt ez a terem, ugyanis a falak mentén könyvespolcok, azokon pedig sok-sok könyv. A témájukat nem figyeltem meg, de engem - könyvtárosként - már a könyvek jelenléte elégedettséggel töltött el.

Széchenyi épület

A Népfőiskola területe további programlehetőségekhez is teret ad, meglátogathattuk az uszodát és termálfürdőt, vagy kipróbálhattuk a footgolfot is.

A tábor résztvevői
A Lakiteleki Népfőiskola - ahogy az a honlapjukról kiderült - már számos tábort rendezett az elmúlt években és nyáron főként nem unatkoznak, a nyár lezárásaként nemcsak koreai-magyar országismereti tábort, hanem párhuzamosan orosz-magyar műfordítói, mongol-magyar országismereti és műfordítói, valamint belarusz-magyar országismereti tábort is rendeztek. Ha jól figyeltem, ebből az orosz tábornak van a legnagyobb múltja, az idei volt a 8., míg a mongolt 4. vagy 5. alkalommal rendezték meg. Külön kiemelném a belarusz tábort, ahova anyanyelvű belarusz egyetemisták jöttek el, akik 3-4. nyelvként magyarul tanulnak, a tábor során a magyar nyelvi és kulturális ismereteiket bővíthették. Az első közös programon, ahol mindenkinek be kellett mutatkozni, a belarusz diákok sem maradtak ki, nagyon aranyosan és érthetően mondtak magukról pár szót magyarul.
Míg a többi tábornak már van múltja, addig a koreait most rendezték meg először, szóval a mi kis csapatunk úttörőnek számít ebben az értelemben. 11-en vettünk részt az órákon, mind lányok. (Eredetileg többen lettünk volna, de 1-2 főnek más elfoglaltság(?) miatt le kellett mondania.) A résztvevők az ország minden szegletéből jöttek. A legfiatalabbak két gimnazista, idén végzős lány, egyikük épp a tábor idején töltötte be a 18-at. Jut eszembe, még tartozom neki a szülinapi dallal. Azt hiszem, jobban jár, hogy nem én éneklem el.

Volt két egyetemista az ELTE BTK koreanisztika szakáról is, ők most kezdték a 2. évet. 4-en (velem együtt) már a dolgozó emberek táborát erősítjük, míg a többiek egyetemi tanulmányaikkal foglalatoskodnak a tanév során. Szóval vegyes volt a társaság, de Korea összekötött minket, és úgy érzem, jól kijöttünk egymással.

Az oktatók

A tábor órarendjét* kb. egy héttel az indulás előtt kaptuk meg. Intenzív, de nem is vártam mást egy egyhetes képzéstől. Mert sokkal inkább képzés, szinte nyári egyetem, mint egy sima tábor. Így előre értesülhettünk róla, hogy kik lesznek az oktatóink. És mit csinál egy 21. századi könyvtáros? A Google és a Facebook jó barátunk, utánanéztem a tanároknak. Megnyugvás volt számomra, amikor világossá vált, hogy mind az ELTE kötelékébe tartoznak, szóval jó kezekben voltunk, hozzáértő személyek bővítették, rendszerezték az ismereteinket.
(* Most látom, hogy elírtam, az ebéd természetesen 12:30-tól kezdődött.)

Az órák

Ahelyett, hogy napról napra haladnék a beszámolómmal, inkább egyben tekintem át az azonos tematikájú órákat.

Koreai nyelv

Ez kapott a legnagyobb óraszámba helyet az órarendben, 5 nap alatt összesen 8 nyelvóránk volt, amit három oktató tartott. A hangul (koreai írás) ismerete szükséges volt az órákon való részvételhez. Ehhez a tábor előtt kb. két héttel kaptunk segédletet, ami alapján megtanulható a koreai írásrendszer. Néhány táborozó valóban ez idő alatt próbálta elsajátítani a hangult, mások - mint én is - már ennek ismeretével készült a táborra.

Három oktatónkból kettő magyar anyanyelvű, velük a 3주완성 연세 한국어 (Yonsei Korean) tankönyv leckéit tekintettük át, de a magyar után egy koreai név szerepelt a nyelvórák mellett. Talán a koreás táborozók többségének nevében mondhatom, hogy miatta aggódtunk, ugyanis olyanokat hallottunk előzetesen, hogy a hölgy magyarul csak egy kicsit tud, angolul pedig so-so. Magunk között beszélgetve felmerült olyan gondolat, hogy a koreanisztika szakos lányok tudására hagyatkozunk majd. Szóval miután két lelkes és fiatal tanárunk óráin megtanultunk néhány alapkifejezést, bemutatkozni és valamennyi nyelvtani anyagot, kissé félve mentünk órára csütörtökön, amikor a koreai tanárnő várt ránk. Szobatársammal már a reggelinél észrevettük őt az étteremben, de nem volt merszünk odaköszönni neki. A terembe belépve némi megnyugvást jelentett, hogy egy másik oktatónk, aki a következő órát tartotta, szintén bent volt, de csak az első kb. 5 percben, amíg bemutatta nekünk a koreai tanárnőt.

Félelmünk teljesen alaptalannak bizonyult, ugyanis egy nagyon kedves hölgyet ismerhettünk meg a személyében, aki valóban tanítani akart minket és még az is kiderült, hogy az angolja nagyon jó. Habár nem lett volna szabad, angolul magyarázott, az utasításokat, amikor észrevette, hogy nem reagálunk, nemcsak koreaiul, hanem angolul is elmondta. A táblára felírt első mondatok között szerepelt a következő: 발음이 굉장히 중요해요., vagyis "A kiejtés nagyon fontos", és azzal, hogy megdicsért minket, nagy motivációt adott. Én legalábbis így éreztem.

8 óra nagyon kevés egy jó koreai nyelvismeret elsajátításához. Ez idő alatt a Yonsei könyv 4-7. leckéit vettük át (de fénymásolatban megkaptuk a 10. leckéig), illetve a tanárnővel egy másik könyv egy leckéjét néztük végig, de mellette sok egyebet is megtanultunk. Mivel én már korábban tanultam koreaiul, így kevés újdonságot jelentett számomra a megismert nyelvtani rész (pl. -은/-는, -이에요/-예요, -이/-가, 아니에요, 있어요, -에 있어요, -도, -입니까, -입니다, számok és a 명 számlálószó, 이/그/저), sőt volt olyan, hogy én magyaráztam el másnak azokat a részeket, amelyeket nem sikerült az órán követnie, megértenie. Az én tudásom sem sokkal több, de igazán jólesett a bizalom, örömmel adtam át a kevéske meglévő ismereteim.

Ami miatt különösen hasznos volt számomra a nyelvóra, hogy új lendületet ad, hogy újfent komolyabban foglalkozzak a nyelvvel. Több tankönyvem is van, illetve a koreai szakosoknak köszönhetően újabbakkal gazdagodtam, szóval a honnan megoldva, csak a mikorra kell megoldást találnom. Azt mondják, arra jut időnk, amire szeretnénk, én pedig szeretnék jobban megtanulni koreaiul, hogy teljes mértékben megértsem a sorozatokat, variety-ket felirat nélkül.

Koreai irodalom

Csupán egyetlen másfél óra jutott a koreai irodalomra. Ennyi idő alatt a műfajokat, a hagyományos koreai irodalmat, a japán megszállás és a felszabadulás irodalmát, valamint röviden a kortárs irodalmat tekintettük át. Sajnos ez utóbbira már kevés időnk maradt, pedig az itt megemlített művek azok, amelyeket mi is ismerünk (pl. Torz hősünk, Növényevő, Született 1982-ben) és remek diskurzus alakulhatott volna ki róla, hogy miként fogadja egy európai olvasó a koreai irodalom magyarul is elérhető műveit.

Koreai történelem

A koreai történelmet az őskortól és eredetmítoszoktól kezdve majdnem napjainkig két tanóra alatt tekintettük át. Ez az óra volt az egyik, ami a legjobban érdekelt, mert bíztam benne, hogy kronológiai sorrendbe kerülnek az eddigi összevisszaságban álló ismereteim. Ezen túlmenően számomra értelmet nyert, hogyan érdemes behatárolni a koreai történelemben az őskor, ókor, középkor, újkor és modernkor időszakait. A Csoszon kor hosszú szakaszt ölel fel a koreai történelemben, ehhez képest véleményen szerint ezt kissé röviden tárgyaltuk, de a lényeg kiemelésre került. Nem is lehetett volna az őskortól napjainkig áttekinteni az egészet, az ELTE-n erre három félévnyi kurzus áll a rendelkezésre, nekünk volt három óránk.

Korea vallásai

Mitológia, sámánizmus, buddhizmus - ezekkel a címszavakkal tudnám összefoglalni az óra tartalmát. Láthattunk nagyon érdekes képeket, hallhattunk érdekes gondolatokat, amikről én pl. korábban még nem olvastam sehol. Nem is került eddig a látókörömbe ez a téma, de most felfedeztem magamnak, hogy mennyi mindennek kell még utánaolvasnom, mennyi mindent tanulhatok még Koreához kapcsolódóan.

Maszkos táncok

Szintén egy érdekes téma, amelynek nagy történelmi hagyománya van. Nagyon érdekesek a maszkok, amelyek egy-egy karakter állandó tartozékai. Az előadók bárhol is jártak a 8 tartomány valamelyikében, mindig ugyanazokkal a karakterekkel adták elő játékukat, ahol állandó szereplő a nemesember, a konfuciánus tudós, a buddhista szerzetes, a mészáros, a nemesember szolgája, a tudós bolond szolgája, az öregasszony és a kisasszony.

Panszori

A panszorival, mint műfajjal külön órán foglalkoztunk. Mióta láttam a 2000-ben készített Chunhyang c. filmet, azóta érdekel nagyon ez a műfaj. Nekem nagyon tetszik, ahogy énekelve adják elő a történeteket, egyetlen személyben megtestesítve valamennyi szereplőt. Ha nem a filmet, hanem valódi panszori előadásokat figyelünk meg, meglátható az énekes játékából, hanghordozásából, amikor egy másik szereplő nevében beszél. Helyesebben szólva énekel.

Nagy örömömre szolgált, amikor felfedeztem, hogy az öt fennmaradt panszoriból hármat is ismerek:
Chunhyangga, Simcheongga, Heungbuga. A Chunhyangga magyar fordításban is elérhető, míg a Simcheongga-t a Koreai Kulturális Központban is bemutatták, a Heungbuga pedig talán ismerősebb Heungbu és Nolbu történeteként, amelyet a Jipsabu egyik részében is előadtak a fiúk egy csoport gyerek előtt. Bár az épp nem panszori műfajban volt, de a történetet ha máshonnan nem, onnan ismerjük.

Koreai ünnepek

Az utolsó napon áttekintettük a koreai ünnepeket. A négy nap ünnep, a seollal, hansik, dano és chuseok mellett végigvettünk további hagyományosan fontos és ünnepelt napokat, az ilyenkor tartott szokásokat, a fogyasztandó ételeket. Természetesen a nemzeti ünnepek sem maradtak ki.

Gasztronómia

Az ebéd előtti órán a koreai gasztronómiába nyertünk betekintést, ami kellőképpen meghozta az étvágyunkat. A jin és jang egyensúlyáról, valamint az öt elem elvéről már korábban is olvastam, de most még többet tudhattam meg erről a témáról is, valamint végigtekintettük a legfontosabb koreai ételeket kezdve a rizzsel és az ebből készült három legfontosabb és legjellemzőbb étellel (bibimbap, kimbap, bokkeumbap), majd jöttek a levesek, a banchanok, a tésztaételek és az elmaradhatatlan kimcsi. Azt sajnálom, hogy az édességek kimaradtak a felsorolásból, de már kellőképpen éhesek voltunk és az időnk is lejárt, nem fért volna bele több a 90 percbe.

Itt most csak felvillantani tudom, hogy mi minden került szóba az órák során. Úgy gondolom, az órarendet és a témákat illetően igyekeztek teljeskörűek lenni, hogy az minket is érdekeljen, legyen hasznos, de egyben szórakoztató is. Én minden órát élvezettel hallgattam végig, szorgosan jegyzeteltem, és egyik másik témában szeretnék majd a jövőben jobban elmerülni.

A projekt

Mint az látható az órarendben, péntek délután egy projektbemutatóra került sor. Hogy miféle projekt? Én is ezt kérdeztem még itthon a tábor előtt. Sejtelmem sem volt róla, de gyanítottam, hogy nekünk kell készülni valamilyen témából. Ugyanakkor a szervezők részéről nem jelezték, hogy ehhez bármiféle eszközt vinnünk kellene (a műfordító táborosoknak javasolták a saját szótárat). Nos, hétfőn este vacsoránál ért minket a hír, válasszunk egy témát, dolgozzuk fel és ppt-s előadással készüljünk 15 percben. Ezt meghallva szerencsére senki sem nyelt félre. Nem megoldhatatlan akadály, csakhogy laptoppal nem készültünk, és mint kiderült többünknél az otthoni könyvespolcon csücsülnek azok a könyvek, amelyeket remekül lehetett volna forrásként használni a témákhoz.

De nemcsak a Különleges Erők jelmondata az 안되면 되게하라, vagyis "a lehetetlen lehetségessé tenni", hanem az enyém is. Szerencsére lehetett párban dolgozni, így szobatársammal hosszas beszélgetés és több téma feldobása után az Arirang mellett döntöttünk. Az interneten több használható forrást is találtunk, valamint sikeresen mozgósítottam az itthoniakat, mert tudtam, hogy az egyik könyvemben van szó az Arirangról, azt MMS-ben kaptam meg, illetve egy másik könyvből egy kedves ismerősöm fotózott ki két oldalt. Ezúton is köszönöm, hogy mind hozzájárultak ahhoz, hogy az előadásunk sikeres és teljeskörűbb, érdekes lehessen. A technika hiánya miatt mindent okostelefonon csináltunk, a szobatársam Samsungján (persze, hogy koreai márka!) ugyanolyan prezentációkészítő van, mint a számítógépeken, nagyon ügyesen kezelte a készüléket, így elég gyorsan összehoztuk a diasort. Ahogy teltek a napok, kiderült, hogy 8-10 percben elég gondolkodnunk, így a lényeget kiemelve 5-6 diára foglaltuk össze az Arirangról az általános tudnivalókat, az eredettörténeteit, a japán megszállás alatti szerepét, a továbbélését napjainkban, valamint egy szép gondolattal zártuk az egészet. Felosztottuk egymás között a résztémákat is. Talán túl sok időt öltünk bele, egy nap sem feküdtünk le éjfél előtt, egyszer hajnali egyig ezzel voltunk elfoglalva, de megérte, mert jól sikerült az előadásunk. Ahogy a többieké is. Hallottunk mitikus lényekről, a Taegukki szimbolikájáról, Yi Sun Shinról és a kobukszonról (teknőshajó), valamint a hanbokról. Szerintem mind nagyon ügyesek voltunk, megtettük, amit lehetett, és nekem nagyon jól esett a minket meghallgató oktató dicsérete, amikor értesült róla, hogy csak ott a helyszínen tudtuk meg, hogy van egy ilyen feladatunk is, de vettük az akadályt.

A szabadidő eltöltése

A tábor nemcsak az órákról szólt, hanem némi kikapcsolódást is rejtett magába. Egyrészt hétfőtől csütörtökig este különböző programok várták az összes táborozót, mint könyvbemutatók és filmvetítések. Bevallom, ezek közül egyiken sem jelentem meg. Psssszt!

A Népfőiskola uszodáját és termálfürdőjét díjtalanul használhattuk, amit a legtöbben ki is használtak, egyeseknek nagyon jól esett egy kis esti úszás, a termálvízben pedig kellemes volt ülni és beszélgetni. Én nem készültem fürdőruhával, de nem maradtam ki ebből a programból, az egyik napon csak a lábamat a vízbe lógatva én is a többiek közelében voltam.

A Népfőiskola területén található egy footgolfpálya, ami az ország egyetlen, a footgolf hivatalos szabályai szerint kialakított pályája.

Hogy mi az a footgolf? A foci és a golf házasságából született sport. A legegyszerűbb úgy elmagyarázni, hogy ugyanúgy lyukra kell játszani, mint a golfot, még kis zászló is jelzi, csak pici labda helyett focilabdával játszunk, amit nem ütővel kell továbbküldeni, hanem lábbal rúgni.

Az első célba ért labdám. :)

A pálya hatalmas, én nem jártam körbe. Van egy elrugópont, és minden lyuknál meg van adva, hogy hány rúgásból kellene bevinni a labdát. Csapatban játszható, mi koreások hatan vettünk ebben részt. (Egy másik napon egy öt fős csapat indult a "bajnoki címért".) Az első rúgásom egész jól sikerült, de sajnos a lyukhoz közeledve már akadtak problémáim, minden lyuknál kb. 7-8 rúgásból találtam be. Azt kell mondjam, én nagyon jót szórakoztam játék közben. Nem vagyok egy született tehetség, van hova fejlődnöm, de szívesen játszanék újra.

Az előrébb lévő kék labda az enyém. De még messze a lyuk.

Az elrugópont.

Vacsora után mindig kellemes program volt egy rövidke sétát tenni, amikor meglátogathattuk a lovarda lovait (csak a kerítés széléről tudtunk nekik integetni, ha épp kinéztek a boxuk ajtaján), megtekinthettük a naplementét, ahogy színessé varázsolta az égboltot, valamint felfedeztem, hogy engem lenyűgöznek a faragott padok, amikkel tele volt a Népfőiskola.

AZ utolsó napon reggeli után, óra előtt kb. félórát vártunk arra,
hogy kiengedjék a lovakat, akkor sikerült őt megörökíteni.

Kilátás a Széchenyi épület teraszáról.

Egy könyvtáros a táborban

Néhány sorban hadd tegyek említést arról, hogy milyen is az, amikor egy könyvtáros (én) megy táborozni (vagy bárhova). Mi volt a első, amit Lakiteleken lefotóztam?

Ezen kívül mindig ráállt a szemem a könyvekhez kapcsolodó témákra. Azt már említettem, hogy a Széchenyi teremben könyvek vettek minket körül. De a Népfőiskola területén járva is nem egy könyves témájú padot sikerült megörökítenem.

Személyes kedvencem. :)

Emellett meg kell említenem egy érdekes értekezést arról, hogyan is kellene koreaiul mondani a könyvtáros szót. A Naver szótár szerint 사서, amelyet nem tartott az egyik oktató helyesnek, szerinte inkább körülírást alkalmazzak: 도서관에 일해요 vagy 도서관원. De a későbbi órán, amikor már a koreai tanárnővel voltunk, újfent előkerült a ki mit csinál téma, én körülírtam neki, és rákérdezett, hogy tudom-e, hogyan kell a könyvtáros szót mondani koreaiul. Azt feleltem, nem, mert már valóban össze voltam zavarodva, és mit írt fel a táblára? 사서. Ezt a kérdést illetően napokig üzengettünk egymásnak egy szintén könyvtáros és koreaiul nagyon jól tudó ismerősömmel, aki alapos kutató munkát végzett, és tartalmas bejegyzést osztott meg az egyik koreaiul tanulós Facebook csoportban. Ezúton is köszönöm az utánajárást és a ráfordított időt, számunkra nagyon hasznos volt.

A tábor zárása

Habár a tábor hivatalosan csak vasárnap reggel ért véget, néhányan már szombat délután indultak haza. A mi csoportunkból ketten az össznépi zárást sem várták meg, én pedig utána kellett, hogy hazajöjjek (másnap tanévnyitó és tankönyvosztás várt, nem akartam csak úgy beesni a munkába).

Összességében ez egy csodálatos nyárzáró esemény volt. Sokat tanultam, illetve a már meglévő ismereteim most kaptak egy rendszerbeli elhelyezést. A nyelvismeretem új szavakkal gazdagodott, valamint a korábban tanultakat most felelevenítettem.

Nagyon kellemes volt Korea iránt érdeklődő emberekkel megismerkedni, habár épp Koreáról és saját kedvenceinkről keveset beszélgettünk, de jó csapatot alkottunk 11-en, és jövőre - ha lesz megint tábor - szeretnénk mind újra ott lenni, újra találkozni. De talán már korábban, valamelyik koreai témájú eseményen is összefutunk valahol.

Az oktatóink közül külön kiemelném a koreai tanárnőt, aki kedvesen, de szenvedéllyel akart nekünk minél több mindent megtanítani, csak az időnk volt túl kevés ehhez. Volt szerencsém órán kívül is találkozni vele, reggelinél és ebédnél is sikerült ugyanahhoz az asztalhoz ülnünk, ahol kötetlenebbül félig koreaiul, félig angolul (na jó, inkább angolul) beszélgettünk egy kicsit. Ha mondhatok ilyet, büszke vagyok magamra, mert egyedül és jól meg tudtam kérdezni tőle koreaiul, hogy mikor jött Mo.-ra. Jó, ez nem egy nehéz mondat, de egy anyanyelvi beszélőnek mondtam. És ha a sok ismeret nem lett volna elég, a tanárnő még ajándékkal is készült nekünk, - lányok lévén - koreai arcmaszkot kaptunk, valamint szeretett volna nekünk rizst főzni a 김/algalapok mellé, de nem volt főzési lehetősége. Így másnap közösen önmagában kóstoltuk meg az algalapot. Nekem hiányzott mellé egy kis rizs...

A Népfőiskola részéről sem távoztunk üres kézzel. Lakiteleken található az Antológia Kiadó, ennek a könyveiből kaptunk néhány példányt, habár egyik sem kapcsolódik a tábor(ok) tematikájához. A képen látható egyik könyvet pedig a szerzővel is dedikáltathattuk.

Folytatás?

Örülnék neki, ha lenne jövőre is koreai-magyar országismereti tábor, igazán jó érzés lenne, ha ez is kinőné magát, akárcsak az orosz vagy mongol társa. Sokan érdeklődünk Korea iránt, kit a K-pop, kit a sorozatok, másokat a kultúra vonz, de ott a közös pont: Korea.

Én igyekszem a nyelvtanulást beiktatni a mindennapjaimba, hogy megértsem, amit nézek, valamint ha egyszer leszek olyan szerencsés, hogy kijutok, tudjak a helyiekkel kommunikálni.

Remélem, senkit sem untatott ez a hosszúra nyúlt bejegyzés, amikor elkezdtem, én sem gondoltam, hogy ennyi mindent fogok elmesélni. Egy kicsit még reklám a Népfőiskolának is, de valóban élményt jelentett számomra ez az egy hét, ahol tanultam és közben jól is éreztem magam. És hogy jövőre megyek-e? Egyértelmű IGEN a válasz. :)