2016-08-28

Duettek Lee Sun Heevel

Lee Sun Hee neve számunkra annyit jelent, hogy ő fedezte fel, ő tanította meg énekelni Lee Seung Git. "Habár ő egy énekes, ő tanított meg énekelni, ezért hívom a tanáromnak" - mondta Lee Seung Gi egy 2015-ös interjúban.
De több ő, mint egy tanár. Szinte Seung Gi második anyjának tekinthető, aki sokat törődik a fiúval, gyakran beszélnek egymással. A felkészülési időszak biztos nem volt egyszerű, hisz olyan sztorikat is olvasni, hogy amikor Lee Seung Gi a debütálása előtt Lee Sun Heenél lakott az énekórák miatt, az az időszak olyan volt, mint egy kiképzőtáborban. Lee Sun Hee minden nap korán ébresztette őt. Még álmában is meghallotta a hangját: "Seung Gi, menj sétálni!", ilyenkor felült, mintha már felébredt volna, de valójában még félálomban volt.
Pedig az első találkozáskor még nem volt biztos, hogy Lee Seung Gi világsztárrá válhat.
"Seung Givel középiskolás korában találkoztam először. Akkoriban a saját bandájának volt a frontembere és abban a színházban léptek fel, amit én irányítottam. Rögtön felfedeztem benne a lehetőséget." "Megkérdeztem tőle, hogy szeret-e énekelni. Azt mondta, igen. Ezután megkérdeztem, szeretne-e énekes lenni. Erre azt felelte, 'nem akarok' és távozott."
Ezt a történetet más összeállításban is ismerhetjük, a szerint Lee Sun Hee menedzsere érdeklődött Lee Seung Ginél, aki elutasította az ajánlatot, a szülei sem szerették volna, hogy énekes legyen belőle, de amikor mind megtudták, hogy Lee Sun Hee áll a háttérben, egyből megváltozott a véleményük. (Szerencsére!)
Sok munka van a kezdetekben és az elmúlt években is.
"A gyakorláson túlmenően azt mondtam Seung Ginek, jó, ahogy ezt csinálja. Ezt alapul véve Lee Seung Gi magától tanult és fejlődött, keményen dolgozott ezen. Ő olyan típus, aki a végsőkig keményen dolgozik. Az erőfeszítései miatt vált sztárrá" - nyilatkozta Lee Sun Hee 2011-ben.
"Az elvárásoknak megfelelően egy kitűnő diákot neveltem ki. Úgy érzem, számomra Seung Gi több okból is egy nagyszerű barát" - ez egy 2015-ös interjúban hangzott el.
Az alábbiakat szintén 2015-ben mondta a YHY's Sketchbook című műsorban: "Nagyon karizmatikus. Ha van valami, amit meg kell tennie, és ő ezt tudja, nem számít hogyan, megteszi. Nagyon jó abban, hogy odategye magát. Seung Gi azt mondja, ezt tőlem tanulta, de ez nem igaz. Én tanultam tőle, hogyan legyek fiatal és hogyan dolgozzak keményen. Látva, ahogy megérti, amit mondok neki, arra késztet, hogy magamba nézzek. Keményen kell dolgoznom, és jobbá kell válnom."
A köztük lévő kapcsolat valóban több, mint tanár és diák között, a tisztelet kölcsönös, rengeteg közös emlékük van, és sokszor még a színpadot is megosztják egymással. Ebből gyűjtöttem össze egy válogatást:


Because you are my woman, To J:


To J:


To J: (Baek Ji Younggal kiegészülve)



나 항상 그대를:


Smile Boy:


Can't help falling in love:


Thorn: (magyar felirattal)



Meet him among them: (magyar felirattal)



Arirang: 
ezt nem tudtam beilleszteni, de ide kattintva hallhatjátok, láthatjátok (nem teljes)

--------------------------------
Források:
Brightest Shining Star...
Lee Seung Gi Forever
LSGfan ~ Lee Seung Gi Blog
Everything Lee Seung Gi
lsgairenint.tumblr.com

3 megjegyzés:

  1. Kati nagyon jó kis gyűjtemény ez,tényleg nagyon jó,hogy a tanárnéni felfedezte nekünk Seunggit.Imádom őket együtt énekelni.

    VálaszTörlés
  2. Ez egy interjú linkje,angol felirattal kettőjükről.https://youtu.be/R5SocAEejh8

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sok angol feliratos interjút találni a neten, én is többet (újra) megnéztem a kutakodásom során, és öröm látni, hogy milyen jó viszony van kettejük között.

      Törlés