2017-11-07

Katonai visszatekintő

A koreai hírműsorok a leszerelés napján, de még azt követően is sokat foglalkoztak LSG-vel. A Channel A hírműsorában egy hosszabb beszélgetést folytattak le, ami LSGfanak köszönhetően angolul is megismerhetővé vált, és mivel rengeteg - eddig nem ismert - információt osztottak meg az SWC-ről és a kiképzésekről, úgy gondoltam, titeket is érdekelhet néhány részlet, így magyarra fordítottam és összegeztem a beszélgetés legfontosabb részeit.


Például tudtátok, hogy az SWC a tavalyi évben ún. dekapitációs (lefejező?) egységgé vált? Nem kell hozzá sok fantázia, hogy ennek okára rájöjjünk, a növekvő északi fenyegetés miatt úgy határoztak, hogy szükség van egy dekapitációs egységre, ami arra törekszik, hogy megölje vagy élve elkapja az északi vezetőt, Kim Jong Eunt. Vagy legalábbis ezt a fenyegető üzenetet akarják Észak felé közvetíteni.

Mint tudjuk, LSG az SWC-n belül a hírszerzőkhöz került, amiről sokan úgy gondolhatják, hogy nem olyan nehéz feladat, de "mióta lefejező egységgé vált, sok dolog van, amit elő kell készíteni a központi katonai hivatalból, mint az útvonalak Észak-Koreába és a logisztikával kapcsolatos dolgok." Ezeket a feladatokat a hírszerzők látják el, előkészítik a terveket, dokumentumokat, részleteket, így gyakran előfordulhat, hogy az ott szolgálatot teljesítők késő éjszakáig fennmaradt, vagy épp éjszakai szolgálatban vettek részt. Ez ugyanúgy vonatkozhatott LSG-re is.

A stúdióban ülők és beszélgetők egyetértettek abban, hogy LSG lenyűgöző eredményeket ért el, mindannyian a teljesítményét elismerve beszéltek róla, és még arra is volt lehetőség, hogy megjegyezzék, a leszerelése miatt az SWC központjánál "a legtöbb embert gyűlt össze a [központ] ide helyezése óta."


Lássuk akkor a jelvényeket:
"... a légi kiképzés jelvénye: Azt jelképezi, hogy teljesítette a repülőből való ejtőernyős ugrást.
A hírszerzésnél szolgáló katonáknak nem kötelező megtenniük. De ő úgy döntött, megcsinálja a kiképzést. Ez 3-4 km-es távolság. Vagyis kb. 40 mp-ig van a levegőben. Mások szerint, akik ott voltak a kiképzés alatt, LSG-nek erős tériszonya van, de legyőzte azt azáltal, hogy úgy döntött, megcsinálja a légi kiképzést és LSG bátran ugrott. Mivel LSG ezt megtette, nem gondolja, hogy jelen volt egy fényképész a központi hivatalból, hogy lencsevégre kapja? Azt mondta, hogy egy V jelet mutatott ejtőernyőzés közben. Úgy hallottam, nagyszerű munkát végzett.
Légi jelvény a büszkeség jele, mivel csak akkor kapod meg, ha teljesíted a kiképzést. Ha valaki olyan viselné, aki nem teljesítette a kiképzést, nagy bajba kerülne. Nagy dolog egy besorozott katona esetében viselni azt a jelvényt."

A következő, amiről beszéltek a Krav Maga jelvénye:
"Ez a különleges erők harcművészeti kiképzéséhez kapcsolódik. Régebben volt egy külön harcművészeti kiképzése a különleges erőknek, de most van egy Krav Magának nevezett harcművészeti ág. Egy olyan ága, ami a kéz ügyes használatát hangsúlyozza. Az a jelvényt azt jelzi, hogy elérte a Krav Maga első szintjét. [...] azt jelenti, hogy képes vagy valakit megölni puszta kézzel."

"A különleges erők harci katonája jelvényt az a katona kapja, aki sikeresen teljesíti a légi kiképzést és a hosszú távú menetelést. Ez nem kötelező a besorozott katonáknak, de ő úgy döntött, megcsinálja a kiképzést. A hírszerző katonák mehetnek kb. 100 km-t és befejezhetik. De ő elhatározta, hogy a végéig befejezi. Vagyis 400 km odakint késő éjjel. Cipelve a 30 kg-os katonai felszerelést [...] 100 km volt hátra és a lábuk teljesen bedagadt és felhólyagosodott."

Egy átlagos katona és SWC katona között sok a különbség, a különleges erőknél olyan előírásoknak kell megfelelni, mint hogy a célpontot 18-20 láb (5,5-6 méter) távolságról el kell találni, 2 perc alatt több, mint 82 felülés és több, mint 72 fekvőtámaszt kell megcsinálniuk, vagy 3 km-t kevesebb, mint 12 és fél perc alatt kell teljesíteniük.
LSG többet tett, mint amit elvártak tőle, és nem is akármilyen eredménnyel. A 10km-es maratont pl. 2. vagy 3. helyen fejezte be, és ezt azért is fontos kiemelni, mert LSG kb. 10 évvel idősebb a társainál, de ebből semmit sem lehetett észrevenni.


A leszerelése alkalmával kiállított tanúsítvány alapján az alábbi kiképzéseken vett részt:
2016.04.11.-29. Alap légi kiképzés
2016.04.20.-05.05. 2016-os hegyi kiképzés
2017.02.01.-02.10. Téli kiképzés
2017.04.24.-05.08. 2017-es hegyi kiképzés
2017.05.09.-19. Hosszú távú menetelés
2017.07.10.-18. Tengeri beszivárgás kiképzés

A nagyszerű teljesítményét jutalmazták is, kapott egy emléklapot a kimagasló hozzáértésért, és egy-egy kitüntetést, amiért a különleges erők katonája, valamint a különleges erők harci katonája.
Minden rajongó nevében mondhatom, büszkék vagyunk!

----------------------
Angol fordítás: LSGfan, LSG_MX
Kép: twitter.com

6 megjegyzés:

  1. Kati! Köszönöm szépen a fordítást. Nagyon, nagyon büszke vagyok a mi már tartalékos őrmesterünkre. Szép teljesítmény volt, amit remélhetőleg kamatoztatni tud majd a jövőben a forgatások során is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos vagyok benne, hogy rengeteget tanult pl. a kitartásról. Elvégre "a lehetetlent lehetségessé tenni", ez az SWC jelmondata. És egy ideje az enyém is.

      Törlés
  2. Köszönöm a fordítást ! hű-ha remek kis Fickó !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen! És egyet kell, hogy értsek, valóban remek.

      Törlés
  3. Köszi a fordítást.Nagyon boldog vagyok hogy Seunggi mindezt egészségesen és épen teljesítette,kivéve a bordatörést.Sokat edződött lelkiekben és testben is,előnyére.Biztosan "felhasználják"majd a forgatások alkalmával,ahogy Gabóci5 is írta.Tényleg kiválóan teljesített,még a médiák sem hagyták figyelmen kívűl és elismerően nyilatkoztak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen! Lehet, hogy nem tudunk mi mindent: bordatörés, hólyagok, zúzódások, és még ki tudja, min mennek keresztül ezek a srácok. De a sok megpróbáltatás után valóban kijelenthetik, hogy igazi férfivá váltak. LSG-nek is ez volt a célja, teljesítette.

      Törlés