2016. június 5., vasárnap

Évfordulós bejegyzés

12 évvel ezelőtt, 2004. június 5-én...


...a Because you are my woman című dallal kezdődött minden.

"Van olyan dal, amihez kötődsz?
Nehéz választani egyetlen dalt. Természetesen az első dalom, a Because you are my woman emlékezetes és értékes számomra, mivel ez tette lehetővé, hogy ott tartok, ahol. Valamint kötődőm még a Return-hez, amit minden alkalommal megpróbálok elénekelni." - mondta LSG tavaly a K-Wave magazin által készített interjúban.

12 év eseményeit nehéz lenne hiánytalanul összegyűjteni, és azt sem tudom, hol kezdjem... Lássunk néhány fontosabbat!

Beszélhetünk Lee Seung Giről, mint énekesről. 12 év alatt 6 albuma jelent meg, valamint két feldolgozásokat tartalmazó lemez és egy The Best CD, és a  kislemezekről még nem is szóltam. A sok-sok dal közül több is hetekig listavezető volt, és szerintem Ti is úgy vagytok vele, hogy nehéz lenne egyetlen kedvencet választani. Ha mégis lehetséges, írjátok meg hozzászólásban, ha van kedvetek!

De Lee Seung Gi nemcsak énekes, befutott színész is, drámákban és immár két mozifilmben is szerepelt, igaz, ebből az egyiket még nem láttuk. De a Love forecast bármikor megnézhető magyar felirattal, amit itt, a blogon is megtaláltok. Aki pedig lemaradt volna valamiről, a sorozatokat megtalálja a következő fordítók munkájával, amit ezúton is köszönök nekik:
Brilliant Legacy - Kaiti-team fansub
My Girlfriend Is a Gumiho - Jackimi
The King 2 Hearts - Chinguya
Gu Family Book - Chinatsu és EperCat
You're All Surrounded - Limo és Chinatsu

És nem feledkezhetünk meg a különböző show-król, mint az X-Man, a Heroine 6, a 1 Night 2 Days, a Strong Heart, a Running Man, a Noonas Over Flowers, a Three Meals a Day, vagy a New Journey to the West, ahol műsorvezetőként, állandó vagy vendégszereplőként, játékosként láthattuk.

"Különböző variety show-kban szerepeltél, mint a 1night 2days, Noonas over flowers, a Three meals a day, amelyeket a közönség is nagyon szeretett. Van egy számodra emlékezetes epizód vagy történet?
Emlékszem, a 1night 2days nagyon különleges volt, […] ez volt az a show, ahol nem úgy éreztem, hogy ez munka, sokkal inkább egy élvezetes kirándulás. Őszintén mondom. Sosem éreztem úgy, hogy dolgoznom kell, amikor a 1night 2days-t fogattuk. Más variety show-knál az ember elkerülhetetlenül arra gondol, mit kell tennem, hogy teljesítsem a részem, de az 1night 2days esetében olyan volt, mintha egy utazásra mentünk volna a stábbal."

Valamint említést kell tennem a reklámokról is, amelyeket ha egymás után néznénk végig, egy egész estés mozifilm hosszúságát biztos kitennének, talán még többet is.
"Amikor először forgattam reklámfilmet Kim Yuna-val, annyira ideges voltam, hogy nem tudtam megszólalni."
Lee Seung Gi különböző termékeket reklámozott, ruházatot, élelmiszert, konyhai berendezést, kozmetikumokat, banki szolgáltatást, stb. Ezek közül most csak egyet emelnék ki, aminek magyar vonatkozása is van:


Sokszínű személyiség ő, akit nemcsak a hazájában szeretnek milliónyian, hanem a világ minden pontján vannak rajongói, így nálunk is. Mi a titka, amiért ennyire kedveljük? Biztos megvan mindenkinek a saját oka, nekem is megvan a saját történetem. Én csak alig két éve vagyok Lee Seung Gi rajongó, de olyan hatással van rám ez a srác, mint még előtte senki más.

"Mit jelentenek számodra a rajongók?
Először is, köszönettel tartozom mindannyiuknak. Nem, a hálás vagyok talán jobb szó. Ha arra gondolok, hogy én mit tennék rajongóként, nem hiszem, hogy ilyen sokat tudnék tenni. Ezért nagyon hálás vagyok mindenért, amit a rajongók tesznek értem. A szórakoztató iparban dolgozók a rajongók miatt léteznek. Rajongók nélkül megszűnik létezni egy énekes. Ezért mindig hálás leszek és a legjobbat nyújtom, amikor szereplek vagy éneklek a rajongóimnak."

12 év hosszú idő, és az elért sikerek a kemény munka eredménye. Lee Seung Gi két évig készült a debütálásra és egy videóban elmondta, hogy akkoriban hajnali 3-4 óráig gyakorolt, hogy jobb lehessen.


"A munkában vannak jó idők, de sok olyan eset van, amikor fárasztó. Ezért nem tudom mindig élvezni a munkám, de mivel olyan sok ember szereti Lee Seung Git és szeretetével halmoz el, ez lett a hajtóerő, hogy keményebben dolgozzak."

"Úgy hiszem, nem mindenki állhat színpadra. Az első, ami eszembe jut, hogy ne hibázzak. Azt hittem, azáltal, hogy már évek óta vagyok énekes, könnyebb lesz színpadra állni, de ahogy telnek az évek, egyre nő a nyomás rajtam. Minden alkalommal jobbnak kell lennem. A színpadon állva van 3 percem, hogy közvetítsem az érzéseim, ezért mindig ideges vagyok, amikor színpadra állok. Az a célom, hogy énekeljek, amitől a közönség boldog lesz."

Mindeközben nemcsak sztárként, a magánéletben is hasonlóan szorgalmas, az egyetemet is plusz félévek nélkül teljesítette, és nagyon jó kapcsolata van a családjával.
"Közel állok a szüleimhez. Sokat beszélgetek az anyukámmal. [...] Nem különbözöm másoktól. Ugyanaz a fiú vagyok és okoztam szívfájdalmat a szüleimnek. Anyukám azt szokta mondani: várj, amíg olyan fiad lesz, mint te." Egy ismerősük egyszer azt mondta, szeretne egy olyan gyereket, mint Lee Seung Gi. LSG anyja erre csak azt felelte: "Csak egy hétre kölcsönadom... valószínűleg vissza akarod majd küldeni."


Február 1. óta pedig számoljuk a napokat, folyamatosan lessük a híreket, hátha megtudtunk valami apróságot a szolgálatot teljesítő Lee Seung Giről. A jó hír, hogy napról napra közelebb kerülünk 2017. október 31-hez. Rajongóként csak egyet tehetünk: várunk türelemmel, és egyetlen napot sem töltünk LSG dalainak hallgatása nélkül, vagy sorozatainak, műsorainak nézése nélkül. Én is igyekszem Nektek mindig valami érdekességet hozni. Zárásként hallgassátok meg a Meet Someone Like Me-t, amely egyfajta keretbe foglalja Lee Seung Gi eddigi karrierjét.



 -----------------------------------
Az idézet részek eredeti forrása:
- K-Wave magazin 2015. júniusi száma a Lee Seung Gi Forever oldalról.
- a StarNews interjú angol fordítása a LSGfan nevű blogról.

3 megjegyzés:

  1. Katikám,nagyon szépen összeszedted kedvencünk eddigi munkásságát.Annyi mindent csinál ez a gyerek,hogy szinte lehetetlen minden megemlíteni.Tényleg nagyon szerethető,sokoldalú kedves fiatal ember és nagyon adakozó jó szívű.Jó volt olvasni róla,legalább csökkenti a hiányérzetünket.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Kati!
    Nagyon jó volt olvasni ezt a bejegyzést az elmúlt 12 évről. Az a pozitív kép ami él bennünk róla, ismét megerősödött. Sokoldalúságát tekintve, az elmúlt évek munkáját ha néznénk folyamatosan, vajon hány napra/hétre állna le az élet, ha csak a reklámjai nézése egy napot tennének ki?!
    Szívesen kölcsön venném egy hétre, hogy a hétköznapi fiút is megismerjem, de mivel ez lehetetlen, be kell érnem a netről kapott képpel.

    VálaszTörlés
  3. Üzenem a Lee Seung Gi anyukájának,szívesen kölcsön veszem egy hétre!De jó is lenne vendégül látni Magyarországon és jó magyar ételeket kóstoltatni vele.Úgy láttam nagyon szeret enni és megkóstolni mindent.Úgy gondolom egy kicsit ínyenc is.Csak eljátszottam a gondolattal,amúgy nem lenne rossz gondolat ugye?

    VálaszTörlés