2018-06-19

Képek a Jipsabu forgatásáról

2-3 hetente a hétfő-kedd a Jipsabu legújabb részeinek forgatási napja. Így volt ez ezen a héten is. Mint mindig most is sok minden történt, és mivel a megfigyelők többségében egyetemisták lehettek, ezért a pillanatképek és rövid videórészletek elárasztották a közösségi médiát. Lee Seung Git és a Jipsabu csapatát a Dankook Egyetemen látták, ahol a következő mesterükkel, Seol Min Seok professzorral találkozhattak, aki a koreai történelem neves szakértője. A professzornak nem ez az első variety műsorbeli szereplése, tavaly az Infinity Challenge műsorban is tartott egy előadást a műsor szereplőinek. A rövid videó alapján jó előadó, igazán kellemes hallgatni a magyarázatát, még az sem számít, hogy nem igazán értem. 😅
Nevét már a Jipsabu egyik adásában is hallhattuk, egészen pontosan a 19. részben, amikor találgatták, ki lehet az akkori mester. Nos, akkor nem ő lett a mester, de hamarosan láthatjuk mesterként.

Lássuk, milyen pillanatokat örökítettek meg a műsor kedvelői!






























Úgy tűnik, egy tervezett vagy rögtönzött előadásra is sor került a diákok előtt, akik biztos nagyon élvezték a váratlan órát.

Videók: 1, 2 (2 kép, 2 videó), 3, 4 (3 videó), 5, 6 (1 videó és 1 kép)

Erre a részre még várni kell, előbb most hétvégén Go Doo Shim színésznő lesz a fiúk mestere, az előzetes alapján ugyancsak érdekes rész lesz.

----------------------
Képek: clubsonax,  teemenobllew, gautumn_, teemenobllew, s._.jiiiiin, sopoooh99, choiiiisj, j.e__0.0, ravely_99, s_hyunii_122, airen_chingu, ikonicshawol, yoonhee1301, anneyeonggg_, lightcsub/airenaztoety

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése