2016-06-06

Háborús hősök emléknapja, 2016.06.06.

06.07. - videókkal, hírek fordításával kiegészítve
 
A tegnapi napon még csak egyetlen képet lehetett látni, (ami még a próbán készült,) de azóta megjelentek a mai napon készült képek és néhány videó is.

De először nézzük, mi is ez az emléknap.

A Háborús hősök emléknapját 1956 óta tartják meg Dél-Koreában minden év június 6-án, hogy ezen a napon megemlékezzenek a háborús hősökről és veteránokról, akik életüket áldozták a hazájukért.
Az ez évi megemlékezés jelentőssé vált számunkra is, mivel Lee Seung Gi a katonaságot képviselve elénekelte a himnuszt. Előzőleg talán senki sem számított erre, mivel a korábbi tervek alapján Lee Seung Gi kimaradt volna mindenféle nyilvános szereplésből a szolgálati ideje alatt, most mégis kivételt tett.



A koreai himnusz, melynek címe 애국가 / Aegukga az 1900-as évek elején íródott és Ahn Eak-tai komponálta 1935-ben, de hivatalosan csak 1948-ban fogadták el, előtte más szöveggel, de ugyanerre a dallamra énekelték.

Alább láthattok egy teljes hosszúságú videót, de az elején, kb. fél percig sajnos valaki nagyon rossz helyen állt, de később már nem takarta a kilátást.


Az eseményről összefoglaló videót találtok még itt, illetve itt is. Az alábbi oldalon * pedig egy híradást. Megjegyezném, hogy nemcsak a koreai média, de japán és kínai nyelvű portálok is beszámoltak az eseményről.

06.07. kiegészítés
Az eseményről a három legnagyobb TV-társaság is beszámolt, lássuk, mit is mondtak:

MBC:

"A jelenleg a seregben szolgáló Lee Seung Gi, valamint Lee Seo Jin és Gummy is szerepeltek a tegnapi Háborús hősök emléknapi megemlékezésen. Nézzük a mai első hírt. Tegnap a Szöuli Nemzeti Temetőben az emléknapi megemlékezésen Lee Seung Gi is részt vett. Látva őt a SWC egyenruhájában férfias megjelenésével, ahogy a himnuszt énekelte, emlékezetes benyomást keltett."

SBS:

"Tegnap a 61. Háborús hősök emléknapján sztárok ragyogták be az eseményt részvételükkel. Mindenek előtt Lee Seung Gi, aki jelenleg aktív szolgálatát teljesíti a katonaságnál, megjelent a színpadon négy másik katonával és közösen elénekelték a nemzeti himnuszt. Lee Seung Gi férfias volt a SWC egyenruháját viselve."

KBS:

"Tegnap a Háborús hősök emléknapján tartott megemlékezésen különböző módon sztárok is képviselték magukat. A TV-s közvetítés során egy személy meglepetés megjelenése okozott örömet. A katonák között, akik együtt énekelték a himnuszt, egy ismerős arcot fedezhetünk el. Februárban vonult be katonai szolgálatra, ő a SWC katonája, Lee Seung Gi. Katonai öltözékben és svájci sapkában énekelte a nemzeti himnuszt a többi katonával. Habár az arca barnább, mint mikor előadó volt, az emberek szerint férfiasan néz ki, és nagyon örülnek, hogy láthatták. Ezen a napon Lee Seo Jin is részt vett az emléknapon egy vers felolvasásával."

----------------------------- 
Forrás: tryp96.wordpress.com, Twitter, lsgfan.wordpress.com
A fordítás a lsgfan.wordpress.com oldalon megjelent angol fordítás alapján készült. / Hungarian translation based on the English text by lsgfan.wordpress.com.

*A link nem működik. - 2020.03.23. 

3 megjegyzés:

  1. Köszi Kati a híradást!
    Jó volt látni nap barnított egészséges arcát, ahogy férfiasan állt kórusban.
    Számunkra nem túl jó hír, mert kevesebbet láthatjuk, de méltányolom az elhatározását, hogy nem kíván részt venni semmilyen nyílvános szeeplésen a katonaság alatt. Ez az állami ünnep, melyen az államfő is részt vett kivételnek mondható.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Kati!Nagyon jól fest ez a legény ebben a katonai ruhában.Jó volt látni.Biztosan emlékezetes pillanat lesz számára a későbbiekben,nagy megtiszteltetés ez neki,hogy egy ilyen eseményre felkérték.Köszönjük,hogy elfogadta így legalább láthattuk.

    VálaszTörlés
  3. Én azért biztos vagyok benne, hogy ha nem is lesznek nyilvános szereplések, - nem akar kivételezést - azért az elkövetkező 17 hónapban is lesznek hírek, olykor egy-egy kép, vagy bármi. Mi mindennek örülünk.

    VálaszTörlés