2017. december 19., kedd

Jipsabu karakterismertető és második előzetes

Miközben tegnap és ma zajlik a műsor második forgatási napja, az SBS fokozza az emberek kíváncsiságát, ugyanis az első ajánló után egy másodikat is bemutattak, amikor a négy fős csapat tagjai november 29-én először találkoztak egymással és egy közös étkezés mellett beszélgettek. A hangulatra nem lehet panasz, ez csakis jó előjel a műsort illetően.




Ezzel párhuzamosan a műsor hivatalos oldalán elkészítettek a szerelőkről szóló pár soros ismertetőt. 


Lee Seung Gi a variety császára teljes vezetéssel
Visszatér a különleges erőkből mint a variety császára.
A nemzet kistestvérét, aki azt énekelte "Noona, te vagy a barátnőm", már sehol sem látni. Most már igazi férfi, aki megmutatja férfias oldalát, miközben férfias illatot áraszt.
Ugyanakkor! Élete a 30-as éveiben a szeme előtt bontakozik ki, várakozással teli félelemérzet kíséri.
A császár kérdése: "Nem vagyok biztos a jövőmet illetően. Milyen lesz az életem a 30-as éveimben?"

Minden szereplő adatlapján megfogalmaztak egy-egy hasonló kérdést, úgy látom, mind a jövővel kapcsolatos, nyilván ez a műsor koncepciója miatt lehet fontos. A többiek kérdései:
Lee Sang Yoon: "Mit tegyek, hogy komolyabb emberré váljak?"
Yook Sung Je: "Hogy kellene élnem a jövőben?"
Yang Se Hyung: "Mi az igazi boldogság?"


A műsorról még mindig nem tudni, hogy mikor kerül adásba, "coming soon" ígérgetik folyamatosan, de január eleje tűnik valószínűnek. Azt már tudjuk, hogy kik lesznek az első házi.gazdák, mesterek. Abból ítélve, hogy két hete volt az első műsor, és most a második forgatása, valószínűleg minden látogatás két részben kerül bemutatásra. Mi türelemmel és kíváncsian várjuk!

--------------------------------
Angol: typ96
Kép: SBS

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése