2017-12-30

Év végi visszatekintő

Az ilyesmit talán holnap kellene, de most van rá időm. 

A blog indulása óta eltelt közel két év. A 100. bejegyzés alkalmával készítettem egy áttekintést az addig elért eredményekről, azóta pedig már túl vagyok a 200.-on is, de 2017 év vége egy remek alkalom, hogy újra áttekintsem az eddigieket.

2016. február 29-e óta 249 bejegyzés született, köztük vannak rövid hírek, összefoglalók, és sok-sok fordítás. Wow, ez teljesen véletlen, hogy pont ez a 250. bejegyzés. Duplán lehet ünnepelni! 😃


2017 136 bejegyzése közül a legtöbb decemberben született, szám szerint 33, míg a legkevesebb, 6 májusban. Átlagban elmondható, hogy 7-10 bejegyzés készült havonta, attól függően, hogy milyen sok esemény volt, amiről érdemes volt beszámolni.

Elkészült 54 dal, amiből már egy ideje nem tettem közzé újat, talán újra elő kellene vennem a dalokat? Belevágtam a New Jouney to the West c. variety fordításába is, és talán nem tökéletes a munkám, de nagyon büszkévé tesz, hogy az összes rész sorra került, beleértve azt az egyet, amelyhez nem volt angol felirat. Szörnyen nehéz volt és nem is lett hiánytalan, de először fordítottam le valamit csakis a koreai nyelvre támaszkodva. Még most sem fogom fel, hogy is jutott ez az eszembe. Ezzel együtt elkészült az első (és talán utolsó) angol feliratom is a fent nevezett részhez, remélem, a nemzetközi rajongók örömmel fogadták.

A blog majdnem egy hónappal Lee Seung Gi bevonulása után indult, lényegében napi szinten figyeltem a vele kapcsolatos híreket, ezekről itt is igyekeztem időben beszámolni, valamint a napokat is közösen számoltuk vissza a leszerelés pillanatáig, amiről szintén írtam több bejegyzést is.
Seung Gi szinte pihenés nélkül vetette bele magát a munkába, így most is folyamatosan szolgáltatja a témát a blognak, a blog olvasóinak. Nem unatkozik ő sem, és én sem, igyekszem a vele kapcsolatos híreket, újdonságokat most és a továbbiakban is naprakészen közölni.

A számok szerelmeseinek a statisztika egy nagyon jó dolog. Most megosztok veletek ebből is pár adatot, mert ilyet is látni az oldal szerkesztői felületén. Eleinte sokszor figyeltem, hogyan növekednek a számok, mennyien kattintanak az oldalra, manapság csak alkalmamként tekintem meg az adatokat.

Az indulás óta 17 967-szer nyitották meg a látogatók a blog kezdőlapját, vagy valamelyik bejegyzését, a mai napra vetítve ez a szám jelenleg 53 megnyitást jelent. Az elmúlt 24 óra adatait lásd a képen:


 Az ezen időszak alatt látogatott bejegyzések a következők:
Az is megtekinthető a statisztikában, hogy mely bejegyzés volt a leglátogatottabb az oldal indulása óta. Ez sajnos egy csalóka adat, mivel arra kellett következtetnem, hogy kizárt, hogy az egyik (és ez lehetne akármelyik) bejegyzés feltűnően népszerű. Sajnos egy másik adat alapján a bejegyzésre mutató link valahogy kikerült más oldalra is, amelynek megtekintői biztos nem ide vágytak. Úgyhogy én az 50-60 közötti megtekintéseket tekintem reális adatnak.



A statisztikából az is kiderül, mely más oldalak hivatkoznak a blogra. Magasan a Facebook vezet itt, tekintve hogy a blognak van Facebook oldala is, ahol szinte mindig jelzem a friss bejegyzéseket, így nem csoda, hogy sokan onnan látogatnak el a blogra.


Másik érdekes adat, hogy mely országokból mennyien kattintanak a blogra. Vajon az a több mint 2500 látogató, aki külföldről jutott az oldalra, tudta, hogy hova tévedt? Habár nem feledhetem, volt egy angol fordításom és egy kvíz, amit angol nyelven is elkészítettem. De azokat sem látták 2500-an.



A statisztika további érdekességeket is tartalmaz, ami nem tudom, hogy számomra miért is lehetne fontos, de még azt is látom, hogy az olvasóim milyen böngészőt és operációs rendszert használnak. 100 év múlva sem jövök rá, hogy ezt miért jó tudni, de gondoltam, ha már itt a lehetőséget, ezt is megmutatom. Vagy talán azt láthatom belőle, hogy milyen eszközön tekintitek meg az oldalt? Mert az kikövetkeztethető belőle...



A blogban közzétett 54 dalfordítás közül a legnézettebb videó a When a man loves a woman 72 megtekintéssel, de ha az önálló dalokat veszem számba, akkor csupán egyetlen megnyitással maradt el a Will you marry me.

A blog történetében összesen 97 felirat készült el, ezek nagy részét a már említett dalok, valamint a New Journey to the West variety epizódjai teszik ki. Ez utóbbiak közül a legtöbb megtekintést az 1. rész érte el 57 megnyitással. Nem számoltam bele az angolul elérhető specialt, ami 67 megtekintéssel vezeti ezt a listát.

A blogon közölt tartalmakhoz összesen 648 hozzászólás érkezett, ebbe beletartoznak az én válaszaim is. Köszönöm azoknak, akik gyakran kifejezik a gondolataikat, köszönetüket a bejegyzések alatt, mindig jóleső érzés, hogy visszajelzésre sarkallak Titeket. És természetesen a jövőben is szívesen fogadom a megjegyzéseket, sőt, bárkinek bármi javaslata, kérése lenne, ne tartsa magában!

Abban biztosak lehettek, hogy én 2018-ban is folytatom a blog szerkesztését, igyekszem beszámolni Nektek az aktualitásokról, fordítok, összefoglalok, és remélhetőleg örömet okozok.
Egészségben, boldogságban, örömökben és rajongásban gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek!




4 megjegyzés:

  1. Kedves Kati! Gratulálok a bloghoz, és hálásan köszönöm,hogy ilyen precízen és ilyen szeretettel követed LSG munkásságát!
    Minden fordításod élmény, hisz jobban megismerhetjük Seung-git a művészt és az embert is.
    Boldog és Sikeres Új Esztendőt kívánok Neked, minden kedves Fórumozónak, LSG-nek és a Hwayugi stábjának is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves szavakat! Boldog új évet!

      Törlés
  2. Kedves Kati! Köszönöm, hogy egész évben szeretettel figyelted és fáradthatatlanul követted kedvencünkről megjelent híreket, és tolmácsoltad felénk. Fordításaidon keresztül ismertük meg maximális elkötelezettségét bármilyen feladata iránt, valamint kedves, barátságos személyiségét.
    Imádom, mint művészt és mint embert is!

    Az évvégi visszatekintést olvasva, egyik ámulatból a másikba estem, hogy a blog statisztikája mi mindennek az elemzésére ad lehetőséget még nem láttam ilyen sokrétűt. Sok érdekességet tudtam meg. Elmehetnél statisztikusnak is.

    További jó blog szerkesztést 2018-ban. Seung-gi ilyen munkatempójával bőven lesz miről beszámolni.

    Személyes életedben sok sikert és boldogságot kívánok! B.Ú.É.K.


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, idén is igyekszem folytatni az eddigi munkát, ha lehetséges, akkor még nagyobb figyelemmel és odaadással. Nemcsak Nektek, nekem is öröm LSG-vel foglalkozni.
      A statisztikát csak érdekességként akartam megmutatni, mielőtt elkezdtem blogot szerkeszteni, én sem tudtam, hogy ennyi mindent lehet elemezni.
      Köszönöm, neki is állok folytatásnak, mert van miről írni.

      Törlés