2017-12-24

Káoszba fulladt a Hwayugi 2. része

Már napok óta úgy érezzük, hogy idén korábban jött a karácsony, mert egész héten valami kis meglepetés várt minket az internetre fellépve, hol egy-két friss kép a sorozatból, hol egy-egy előzetes, csupa öröm. Tegnap végre bemutatták a sorozat 1. részét, ami mondanom sem kell, nagyon jó volt, pont azt kaptuk, amit vártunk, egy kicsit ijesztő is a démonokkal és a megszálltakkal, ugyanakkor a humor remekül ellensúlyozza a rémisztő elemeket. Még ma is hangosan nevetek, ha csak eszembe jut a két kedvenc vicces jelenetem.

Ma valamivel kevesebb izgalommal, de azért nagyon-nagyon vártam a folytatást, mert az előzetes is sok jót ígért. Néhány (ha jól emlékszem, 8) perc csúszással megkezdődött a rész. Nálam apró fennakadások voltak, a net nehezen viselte, hogy egyszerre többen is néztünk valamit különböző eszközökön. Mint később kiderül, ez volt a kisebbik probléma.

Számomra az első megdöbbenést az hozta, amikor jött az első reklámblokk. A tvN csatorna a jobb alsó sarokban jelezni szokta, hogy következik a reklám, ezt én is észreveszem, de most nem láttam. Gondoltam, csak nem figyeltem. A reklám után folytatódott a rész, majd egyszer azt láttam, hogy a sarokban jelzik, jön a reklám. De hiszen most volt! Végül ekkor nem volt reklám. De később igen. És elég sokszor. Nagyon sokszor. És nagyon hosszan. Komolyan mondom, egy idő után az az érzésem támadt, hogy reklámokat és ajánlókat nézek, nem a Hwayugit. Bosszantóan sokszor és váratlan pillanatokban, mindenféle jelzés nélkül szakították meg az epizódot. És ez így ment vagy 2 órán keresztül, majd a sokadik megszakítás és hosszú, hosszabb és még hosszabb reklámblokk után a részt csak úgy megszakították és kiírták a következő műsort. Amit el is kezdtek, minket meg kétségek közt hagytak. Mint később kiderül, információkat kiírtak a képernyőre is, de koreai nyelvtudás nélkül csak a "조금만 기다려 주세유"=kérem várjon egy kicsit kifejezést értettem

Mi volt a hiba, a sorozatos megszakítás oka? A részt nem készítették el teljesen. A CG munkálatokkal megcsúsztak, sőt, a leadott jelenetekben is szemmel látható hibák maradtak, mint a kötél, ami a démokat tartotta, vagy a kép körüli zöld háttér.


A rajongók háborognak az interneten és azon kívül is, követelik a tvN-től, hogy hozzák helyre a hibát. Sokan csalódottságukat fejezték ki, hogy ily módon elrontották Lee Seung Gi visszatérését. Emlékezetes marad, azt meg kell hagyni, de senki sem így akarta emlékezetessé tenni.

A tvN sajnálatát fejezte ki a hiba végett: "Dec. 24-én a Hwayugi 2. részének sugárzása nem ment simán az utómunkálatok késése miatt. Őszintén bocsánatot kérünk, hogy kellemetlenséget okoztunk a nézőknek, és minden lehetségest megteszünk, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló eset. Amíg mindent megtettek, hogy teljesen befejezzék a részt rövid időn belül, a stáb szenvedélye és elvárásai sajnálatos módon hatalmas hibához vezettek, ami a mai vetítésben a balesetet okozta. Tanulunk a mai hibánkból és a nézőknek jobban sugárzunk majd a jövőben."

A nagy kérdés már csak az, hogy mikor láthatjuk a mai részt teljes egészében, hiánytalanul és talán hibátlanul? Korábban azt olvastam, hogy még ma látható lesz a tvN műsorán, de a reakciókból nem így tűnik, én magam pedig jelenleg nem tudom figyelni a közvetítést, mert még a stream oldal sem működik. A tvN műsorújságja alapján többször is tervezték adni a Hwayugi első két részét, 25-én 16:20-20:10 között, 26-án 14:50-18:30 között, 27-én 00:20-3:40 között, 30-án csak a 2. részt 11:10-13:00 között, és aznap este ugye jön a 3. rész. Reméljük. Amíg ezt írtam, néhány perce adta ki a tvN a tájékoztatást, hogy a Hwayugi 2. részét holnap 18:10-kor, magyar idő szerint 10:10-kor láthatjuk. Reméljük, ebben már nem lesznek reklámok.

Reméljük, a jövőben nem lesz több probléma, a tvN-nek már most is sokat kell elviselnie, a rajongók haragja és felháborodása nem tréfadolog. Amiben bízhatunk, hogy ez nem lesz hatással a sorozat többi részére, a színészek sem sínylik meg a negatív kritikát, és végül boldogan folytatják a munkát, és a jövőben csak örömmel tekintenek vissza a sorozatra.

Hwayugi, fighting!

4 megjegyzés:

  1. Köszönöm Kati a korrekt tájékoztatást. Tényleg csak reménykedni tudunk, hogy mindent időre ki tudnak javítani, és holnap leadják a 2. részt. Csapot-papot ott hagytam a konyhában, és rohantam nézni a műsort. Mindjárt későbben indították, már azt hittem megváltozott az adás ideje, aztán végig szenvedtem és boszankodtam, hogy mi ez a sok-sok reklám? Nem tudtam élvezni, úgy mint tegnap. Szegény színészek, pedig keményen dolgoztak eddig is!
    Fighting Hwayugi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, többet én sem tehettem. Valóban nagyon bosszantó dolog, én is vártam a mai részt is, erre egy csomó reklámot kaptunk. Nagyjából egy órát végülis leadtak a részből, de hogy őszinte legyek, alig maradt meg belőle valami, olyan érzésem van, mintha nem is néztem volna. Pedig jó rész lett volna. Reméljük, holnap valóban megnézhetjük egyben.

      Törlés
  2. Valóban végi szenvedtük,illetve azt sem tudtuk mikor lett vége.:(
    Most olvastam,hogy mi történ,mi volt az oka a rengeteg reklámnak.
    Most valóban a 2.részt töltöttem le,remélem rendben lesz,az igazi és teljes 2.rész lesz.Mindjárt el is kezdem nézni.Annyira sajnálom a színészeket,éjt nappallá téve dolgoztak.Szegény Seunggi.És mindez karácsonykor,milyen rosszul érezhetik magukat.Köszönöm az infót.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem lett vége, félbeszakították. Holnap megnézhetjük, remélhetőleg végig.
      Én végül nem töltöttem le, mert úgy hiszem, hogy az ugyanaz, mint amit a TV-ben is láthattunk, csak a sok-sok reklámot kiszedhették a videóból, de a végét így sem látni.

      Törlés